Kárpáti Péter és barátai: Rühes kutya

„Kárpáti Péter legújabb előadása észrevétlenül és szórakoztató módon ránt be bennünket egy olyan szakrális térbe, ahonnan csak akkor keveredhetünk ki, ha a saját értékrendünk legmélyére ásunk.

A különleges formanyelvnek a hatására válik az előadás valóban szakrális, látomásos erejűvé. A gyónás kíméletlen őszintesége és egyértelműsége találkozik a forma elemeltségével. Tökéletesen megtalált dinamikákat, szinte a nullára lecsupaszított szcenikát és így erősen a színészi játékra összpontosított rendezést láthatunk. Rendkívül nagy súly helyeződik a színészekre, amit egytől egyig el is bírnak.” (Keszte Bálint, revizoronline.hu****)

„Kárpáti Péter és barátai látszólag fittyet hánynak a hagyományos színpadi ábrázolásra, lerázzák magukról az ún. színjátszást, a mese van a középpontban, az elbeszélés mint eszköz és gesztus. Megkapó finomsággal használják a tiszta, üres teret.” (Molnár Zsófia, Élet és Irodalom)

„Kiindulópontunk a karcsai népmesék lápvilága, Nagy Géza gyűjtése. Néprajzi Galapagos-sziget: ezen az elzárt bodrogközi területen az ismert történetek más, ismeretlen irányba fejlődtek. A mesék világa furán mélylélektani, és minden fordulatnak hatalmas drámai súlya van. Csak egy-két mondatot őriztem meg az eredetiből. A mi téridőnk a mai kopott, vidéki Magyarország. Szakadozott, önellentmondásos bűnvallomásokat mondunk, olyan rettenetes történeteket, amik így, ahogy itt el vannak mondva, nem történhettek meg, de valami biztosan történt. Lehet, hogy valami sokkal rettenetesebb és köznapibb.” (Kárpáti Péter)