Program
Esterházy Péter formabontó és új formákat teremtő remekműve egy nehéz sorsú lány monológja az 1980-as évekből, klasszikus barokk nyelven elmesélve. Csokonai Lili, a szerző alteregója s egyben a történet címszereplője felidézi boldogtalan gyermek- és ifjúkorát, árvaságát, szerelembe, majd teherbe esését, abortuszát, egy nős férfivel való viszonyát, de a sok szomorúság dacára mégis valami csodálatos életigenlés, élni akarás sugárzik a személyiségéből. Főleg azok után, hogy felfedezi a saját értékeit, s ráébred a lelki és a testi szenvedélyek varázslatos természetére. Mint egy ritka, különleges könyvet, úgy nyitja ki előttünk az életét, s még a legtragikusabb élményeket is természetes, magától értetődő humorral meséli. Az emlékeit "hattyú-epizódokban" idézi fel; mindegyik epizód egy kis gyöngyszem nemiségről, hitről, szerelemről, erkölcsről és erkölcstelenségről - azaz tulajdonképpen csupa olyan dologról, ami minden ember életében megvan, legfeljebb nem merünk beszélni róla. Csokonai Lili viszont mer; nekünk is, helyettünk is.
Magyar Színház
A Magyar Színház több mint egy évszázada Budapest színházi életének egyik ikonikus helyszíne.
Falai között egykor a Nemzeti Színház társulata tevékenykedett, ma a Hevesi Sándor téren három különböző játszóhelyen várja közönségét.
Az 542 férőhelyes – immár vadonatúj nézőterrel rendelkező – nagyszínpadon látványos, nagy ívű produkciók kelnek életre, a Sinkovits Imre Színpad meghitt közelségében a színészek játéka személyes élménnyé válik, míg az ART-járóban a fiatalok előtt új nézőpontokból nyílik meg a színház világa.
A Magyar Színház egyszerre őrzi a klasszikus értékeket és keresi a kortárs hangot – különös figyelmet fordítva a családok és a fiatalok számára készült előadásokra.
Történelme, sokszínűsége és megújuló lendülete teszi a hazai színházi élet egyik meghatározó intézményévé.




















