Fedák Sári - Szűcs Nelli önálló estje

2024-08-17T18:30:00.000Z

Szűcs Nelli önálló estje

Aug
17

Program

„Az előadás azzal a céllal jött létre, hogy felelevenítsük a XX. század egyik legnagyobb magyar színésznőjének emlékét, megismertessük a közönséggel nem mindennapi életének részleteit és igazságot, valamint elégtételt szolgáltassunk személyének mindazért a méltánytalanságért, amelyben ez a kivételes művésznő részesült. Soha meg nem bocsájtható bűne a II. Világháború utáni politikai rendszernek, hogy Fedák Sárit méltatlan és bizonyítatlan vádak miatt börtönbüntetésre ítélték, és emiatt soha többé nem léphetett színpadra szeretett hazájában. Mikor végleg kiderült számára, hogy a színpadra nincs visszaút, teljesen összeomlott és ez az állapot okozta idő előtti halálát.

Az emlékest anyagát részben emlékiratából, az Útközben és a “Te csak most aludjál, Liliom…” című könyvből, részben egyéb megemlékezésekből, leveleiből, a Színháztörténeti Intézet anyagaiból, régi “Színházi Élet “ című folyóiratokból gyűjtöttük össze. Elhangzanak még dalok leghíresebb szerepeiből, ezekkel is felidézve a magyar operett eme nagyasszonyának alakját.

Aki színpadon látta Őt, soha nem felejti. Rendkívüli személyisége, kivételes egyénisége kitörölhetetlen nyomot hagyott valaha volt színházi életünkben. Külön érdekesség a Fedák Sárit elénk varázsoló művésznő, – Szűcs Nelli – személye. Ő is Beregszász szülötte, gyökerei ehhez a városhoz kötik, csakúgy, mint nagy elődjét. Rendkívüli empátiával és érzékenységgel vett részt az est szerkesztésében, fő hangsúlyainak megtalálásában, a koncepció tervezésében, kitalálásában.

Szeretnénk ezzel az esttel az emlékezésen túl azt is elérni, hogy Fedák Sárit nyilvánosan rehabilitálják, ne terjedjenek tovább személyéről hamis és igazságtalan pletykák, légből kapott állítások. Lássuk végre ezt a nagy művészt igaz valójában, minden nagyszerű emberi tulajdonságával, hibáival, gyarlóságaival együtt.

Fedák Sári megérdemli, hogy végre hozzá méltóan emlékezzünk meg róla!”

Az előadás hossza: 105 perc

Helyszín

Thália színház

A Thália Színházban a felhőtlen szórakozásé a főszerep, a Nagymező utcai "pesti Broadway" szellemiségéhez méltón. A 2019-ben átadott Thália Télikertben kicsit komolyabb, az Arizona Stúdióban pedig független produkciók kapnak helyet. A főváros 2017-ben újra bizalmat szavazott a vezetésnek, Kálomista Gábor az intézmény ügyvezető igazgatói posztjára pályázott, míg Bereményi Géza tanácsadóként segíti a munkáját.

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.