Everflow + EiLEMA
Az EiLEMA a zúzmószövő lepke egyik fajtája – benne van a lepkék szépsége, de csak nyomokban, élénk színek nélkül, sőt, közelről kissé ijesztőnek is tűnhet. Ilyen kettős érzések inspirálják az EiLEMA zenéjét is: a 90-es évek rockzenéjére jellemző dallamosság mellett poliritmikus elemeket, egy kis pszichedéliát, sőt néha stoner elemeket is kevernek.
Program
Az Everflow zenekar 1994-ben alakult, de társadalmi vitára bocsátható, hogy ünnepelhető-e a 30 éves jubileum, ha a zenekar a működésében jó 10 éves szünetet is tartott... A szegedi/debreceni négyesfogat mindenesetre aktív időszakát éli: az Élni kell album megjelenése után kislemezek tömkelege várható a következő hónapokban (a Szemeden át című single már elérhető), a koncert gerincét pedig e tömkeleg adja. Ha ehhez hozzáadjuk, hogy a koncert várhatóan az Everflow egyetlen idei budapesti rendezvénye lesz; ráadásul új felállással, valamint az Eilema társaságában, könnyen belátható, hogy ott a helye mindenkinek.
Turbina Kulturális Központ
A Turbina Kulturális Központ egy háztömbnyi, sokszínű rendezvényhelyszín a 8. kerület szívében. A rendszeres zenés események mellett elcsíphetünk itt kiállításokat és színházi előadásokat is.