Program
„…Munkaeszközöm a fonál, mely összekapcsol a művészettel, emberekkel, társadalommal. Az egymásra rakódó, ritmikusan építkező szövés, megírja történetünket. Egyfajta hordozó eszköz mely, magába foglalja az emberiség lenyomatát, én pedig hozzáteszem a saját látószögemet.” – fogalmaz Fülöp Tünde kortárs textilművész.
A szövet maga a kelme, a textilipar egyik legalapvetőbb eleme. De hogyan is jönnek létre azok a kapcsolódások, kötéspontok melyek meghatározzák egyedi mintázatukat? Minden egy találkozási pontnál kezdődik, a szövésben ezt nevezzük kötéspontnak. A horizontálisan végigfutó láncfonalak, merőlegesen ütköznek a vertikálisan elhelyezkedő vetülékfonalakkal. Egy csomópont, melynek kereszteződése eldönt színeket, mintázatokat attól függően, hogy az egyik fonal alul vagy felül halad át a másikon.
Fülöp Tünde letisztult munkáiban a hagyományos szövéstechnikákat kortárs anyagokkal és eszközökkel párosítja. A múlt és a jelen, a tradíció és innováció sajátosságait összekapcsolva, a geometria és az absztrakció módszerével szemlélteti a szövésben rejlő potenciált. A tárlaton a legújabb, videoszalag és filc felhasználásával készült alkotásai, objektjei kerülnek bemutatásra. Az alkalmazott anyagok személyes kifejezőeszközként, történetmesélőként, emlékek őrzőjeként jelentkeznek, melyek az egyéni és a kollektív emlékezet összefonódását egyaránt tükrözik.
A Szövet-tan című kiállításon az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a szövés technológiájába, annak alapjaiba. Felnagyítva tekinthetik meg az alapszövéseket, melyekkel akár mindennap találkozunk és érintkezünk, de szövetük rejtelmeibe nehezen láthatunk bele.
A kiállítás 2024. október 17. és november 14. között lesz látogatható a galéria nyitvatartási idejében. További információk 👉 https://ladogaleria.hu/
Fülöp Tünde:
Facebook • https://www.facebook.com/tunde.fulop.98
Instagram • https://www.instagram.com/tunde.fulop.textile/




















