Szabó Balázs Bandája

2024-12-29T18:00:00.000Z  -  2024-12-30T21:30:00.000Z

Jön a hatodik Szabó Balázs Bandája-nagylemez, a KERINGÉS, amihez még idén lemezbemutató turné is társul. November végétől december végéig 10 városban mutatja be a zenekar a legújabb dalokat, Kecskeméttől Sopron át egészen Debrecenig, tavasszal pedig folytatódik a körút!

Dec
29
-
Dec
30

Program

Szabó Balázs 2009-ben alapította meg a Szabó Balázs Bandáját, amely az elmúlt években Magyarország egyik legnépszerűbb zenekarává érett, ráadásul úgy, hogy a magyar népzenéből táplálkozó, sanzonos világból, popos, rockos, funkos elemekkel és kamarazenei ízesítéssel egy teljesen egyedi, határbontó és műfajépítő megszólalással érte el mindezt. Munkásságukban hangsúlyos a versmegzenésítések hagyománya, a saját szerzemények mellett szenteltek egy-egy nagylemezt Pilinszky János és Radnóti Miklós verseiből szőtt daloknak, de más költőket (Grecsó Krisztián, Szemlér Ferenc) is megzenésítettek már. Eddigi pályafutásuk alatt öt stúdiólemezt, egy koncertalbumot és egy koncertfilmet jelentettek meg, Élet elvitelre című 2014-es albumuk „Az év alternatív albuma” kategóriában Fonogram-díjat kapott. Egyéb elismerései mellett a 2016-os Petőfi Zenei Díjátadón „Az év férfi előadója” kategóriában Szabó Balázs vehette át a díjat.

Helyszín

Nagyerdei Víztorony

Fény az ország keleti felében: a víztorony Debrecen egyik kiemelt, impozáns koncerthelyszíne, ahol kávézó, bár, falmászási lehetőségek, kerékpárkölcsönző és ajándékbolt is van. Ja, és közel az állatkert és a vidámpark is.

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.