Alterfarsang a Turbinában // nincs kilincs // Bábszínház // Rettenetes Mümők
1) nincs kilincs
A nincs kilincs egy nemrégiben alakult, jólfésült magyar alter zenekar. Koedukált társaság szövegközpontú dalokkal, szaxofonnal és ritkásan előforduló szűkített akkordokkal.
2023 nyár végi debüt koncert óta több budapesti klubban, tehetségkutatón és a szolnoki Tiszavirág fesztiválon is zenéltek. Szép lassan pedig töltögetik fel a zenéjüket az internetre, eddig 1 megjelent dalnál tartanak. A többi zenéjüket egyelőre csak koncerteken lehet hallgatni, amiket már csak ezért sem érdemes kihagyni.
A kilincs létezését pedig büszkén tagadják!

Program
2) Bábszínház
Mi vagyunk a Bábszínház zenekar, négy keleti oldalról érkező, jelenleg pedig a fővárosban élő-tanuló-dolgozó fiatal srácból álló együttes. Már lassan 10 éve foglalkozunk a zenéléssel, különböző zenei produkciókban megfordulva, számos stílusváltáson és tagcserén átesve jutottunk el a mostani formációnkhoz, jelenlegi felállásban egy éve működünk. Zenénkre leginkább az univerzális jelentésű „alternatív rock” jelző a legtalálóbb, ugyanakkor a főbb elemek a grunge, metal, indie, blues műfajokból származnak. A zenéléssel a szellemi szabadság és a kreatív energiáink kiélése mellett, valamint önmagunk szórakoztatásán túl a kapcsolatteremtés a célunk, hogy a dalainkkal, dalszövegeinkkel gondolkodásra, érzésekre serkentsük az embereket. 2021 őszén rögzítettük a következő év elején megjelenő nulladik felvonás című kislemezünket, ezután tagcserékre került sor, melyet aktív-passzív időszakokat ismételgető közel egy év követett. A rövid kihagyás után, 2023 októbere óta immáron budapesti székhellyel, régi-új felállással, valamint a korábbiakhoz képest sokkal nagyobb eltökéltséggel és határozottsággal működik a zenekar.
3) Rettenetes Mümők
A Rettenetes Mümők egy akusztikus testvértrió, akik saját dalaikkal és néhány feldolgozással állnak színpadra, hogy megosszák zenéjüket a világgal. Fellépéseiket könnyed dallamok és vidámság jellemzi!
Eddig megjelent három kislemezük, a "Pöff",az "Őrláng" és a “Blömbi”, Dunakeszin és környékén méltán világhírű.
Turbina Kulturális Központ
A Turbina Kulturális Központ egy háztömbnyi, sokszínű rendezvényhelyszín a 8. kerület szívében. A rendszeres zenés események mellett elcsíphetünk itt kiállításokat és színházi előadásokat is.


















