SALON° - A divathetek után / Csalár Bence és vendégei
A Twentysix HOUSE° bemutatja a SALON° eseménysorozatát, a Boook Kiadóval együttműködésben, amelyet ismert szereplők, lebilincselő beszélgetések, izgalmas témafelvetések és könyvbemutatók otthonává varázsolunk.

Program
Első alkalommal Csalár Bence divatszakértőt és könyvszerzőt, valamint elismert hazai divatszakemereket köszöntünk nappalinkban, kiegészítve a Twentysix kedvenc drink & snack válogatásaival.
Javában dübörögnek a nemzetközi divathetek, sőt, februárban már Budapesten is bemutatták legfrissebb kollekcióikat a legnépszerűbb magyar márkák és tervezők. Ennek apropóján fog leülni beszélgetni Csalár Bence négy ismert hazai divatipari szakemberrel. Az asztalnál ülő vendégek, így Abodi Dóra (ABODI - divattervező), Szegedi Kata és Benus Dániel (KATA SZEGEDI - divattervezők), valamint Szabó Domi (NANUSHKA, AERON, SUNNEI - értékesítés igazgató, Vanguards Group) egyenesen a nemzetközi divathetekről érkeznek, ahol a budapesti debütálást követően többek között Milánóban, Párizsban és Koppenhágában is bemutatták új kollekcióikat. A divathetekkel kapcsolatos élmények mellett szó lesz arról is, hogy egy nemzetközileg ismert magyar divatmárka hogyan tudja megőrizni a gyártási transzparenciát a léptékváltás közepette, valamint a vásárlók edukálásáról is kérdezi Bence a meghívott vendégeket.
Jegyek:
https://oneticket.hu/salon-a-divathetek-utan-csalar-bence...
A jegy egy welcome pohár Prosecco-t is tartalmaz!
Bence könyvét pedig ezen a linken tudjátok megvenni:
Twentysix
Budapest legzöldebb kertje, egy izgalmas, hatalmas ősoázis a belváros szívében, ahol nincsenek évszakok

















