Finy Petra költő, író tárlatvezetése René Maltête kiállításán
„Ha Örkény István fotózott volna, biztosan ilyen képeket készít. Humorra komponált, vizuális egyperceseket. René Maltête a huszadik század egyik legizgalmasabb storytellere, akinek történetsűrítési technikáját írók és reklámszakemberek is elirigyelhetnék. Ránézel a fotóira, és nemcsak egy kockát látsz kimerevítve, de a telefon Live alkalmazásához hasonlóan, egész mozgássort, sőt szinte egy kisfilmet. Érzelmes, empatikus burleszket, mintha csak Jacques Tatival találta volna ki közösen.
A Tetten ért véletlen című kiállításhoz olyan tárlatvezetéssel készülök, mely ezeket a filmmé kiterjeszthető történeket meséli el. A ma emberének, aki már mindent vizuálisan előrágva, előmagyarázva kap, aki számára már a Netflix is olyan epizódokat készít, hogy pár másodpercenként összefoglalják neki, amit addig látott, vajon előhívható még az a képesség, hogy történeteket lásson és építsen magában? René Maltête zseniális fotóival igenis megvan rá az esély. Csodálatosan ötletes, kreatív képei a képzelet elsorvadt izmait megerősítik, hogy újra tudjunk történeteket látni és mesélni.” (Finy Petra)

Program
A kiállításról:
René Maltête (1930–2000) életműve rendhagyó megközelítést hozott a 20. századi francia humanista fotográfiába: egy addig szokatlan, friss nézőpontból mutatta meg a mindennapok valóságát. Maltête-nél a vizuális humor és az irónia nem pusztán efemer anekdotizmus vagy felszínes narratív díszítmény, hanem magának a fotográfiának a legfontosabb, a képek szerkezetéből fakadó kifejezőeszköze. Képei arra figyelmeztetnek, hogy a hétköznapok látszólagos egyhangúságában rejlő vizuális irónia, a humanista attitűd és a kompozíciós játékosság kortárs környezetünkben is tetten érhető. A tárlat így az életmű előtti tisztelgésen túl olyan új szemléletmódot kínál, amely a mindennapi valóságérzékelésünket is képes derűsebbé tenni.
Kurátor: Baki Péter
A tárlatvezetőről:
„Finy Petra költő, író, kiadói ember. Tervezőgrafikusnak készült, később reklámszakember, író, költő, a könyves szakmában dolgozó ember lesz. De a vizualitás, a képi mesélés egész életében meghatározó marad. Mesekönyveinek illusztrációi sokszor képzőművészeti igényűek, és felnőtteknek szóló könyveiben fontos a líraiság, a képek használata. Az emberi gondolkodás és az agy működése metaforákra épül, vallja. Ő pedig ezek alapján ír és alkot.”
Látogatói információk:
A résztvevők száma maximum 30 fő.
Teljesárú programbelépő 4000 Ft, kedvezményes programbelépő* 2000 Ft.
* Kedvezményes jegy váltására jogosultak, akik a kiállításokat díjtalan belépővel vagy legalább 50%-os kedvezménnyel látogathatják, illetve éves bérlettel rendelkeznek. Díjtalan belépő a programokra nem igényelhető.
Eseményeinken hang- és képfelvétel készülhet, amelyből a Mai Manó Ház részleteket használhat fel az intézmény programjainak népszerűsítése céljából.
A Mai Manó Ház fenntartja a jogot a programváltoztatásra, különös tekintettel a program időpontjára, helyszínére, tartalmi és szervezési elemeire, valamint a közreműködők személyére. A változtatás jogát az intézmény technikai, szervezési, biztonsági vagy egyéb előre nem látható okból gyakorolhatja.
A Mai Manó Ház kiállítótereinek nyitvatartása:
Hétfőn zárva
Kedd – vasárnap: 12.00–19.00
Pénztárzárás és utolsó belépés: 18.30
A megvásárolt jegyek nem válthatók vissza és nem cserélhetők másik időpontra. Foglalásra nincs lehetőség.
Felhívjuk figyelmüket, hogy a Mai Manó Ház nem akadálymentes!
Fotó: Család sétál a Deauville-i mólón Franciaországban, 1960 © René MALTÊTE/GAMMA RAPHO
Mai Manó Ház
A nyolcszintes épület 1894-ben készült el, Mai Manó fotográfus megrendelésére. 1931-ben a fényképész fiától megvásárolta Rozsnyai Sándor zeneszerző és felesége Rozsnyai (született Senger) Mici, művésznevén „Miss Arizona”. Ők építették az addig üres udvarba a három szintes Arizona mulatót. Ez 1944-ig működött, amikor is a tulajdonosokat elhurcolták. A háború után az épület a legkülönfélébb célokat szolgálta, iskola, bemutatóterem volt, majd a Magyar Autóklub budapesti szervezete használta 30 éven át.
A Magyar Fotográfiai Alapítvány 1996-tól kezdve vásárolta ki a bérleti jogokat a bent lakó bérlőktől. A félemeleti Mai Manó Galéria 1994-ben, az I. és II. emeleti kiállítóterek 1999. március 18-án nyíltak meg. Tizenhat évvel később, 2015. március 18-án az alapítvány alapító jogai az OTP Bankhoz kerültek, majd döntés született a magyar fotótörténet bemutatásának átfogó fejlesztéséhez szükséges intézkedésekről, így 2023 februárjában jogerőre emelkedett az OTP Bank alapító jogainak a Szépművészeti Múzeumra való átruházása a Magyar Fotográfiai Alapítványban. Ezzel egy új korszak vette kezdetét a Mai Manó Ház életében is.



















