Hencze Tamás: Atmoszféra

2023-03-09T23:00:00.000Z  -  2023-04-20T22:00:00.000Z

Hencze Tamás (1938-2018) első, az acb Plus terében megvalósuló önálló kiállítása a művész 1970-es években kiteljesedő festészeti programját mutatja be.

Mar
09
-
Apr
20

Program

Hencze, az Iparterv generáció egyik kulcsfontosságú festőjeként, már az 1960-as évek végén olyan - főként papíralapú - műveket hozott létre, amelyekkel meghaladta a pályakezdését inspiráló, francia hatást mutató, a személyességet piedesztálra emelő gesztusfestészetet. Hencze az 1960-as évek korai, majd az 1970-es években készült érett műveit, a nyomdatechnikából ismert különböző méretű gumihengerekkel és ofszet festékkel alkotta meg. Legismertebb művei, melyeken elmosódó kontúrokkal rendelkező foltok, vagy leheletvékony vonalakká szűkülő sávok alkotnak „struktúrákat”, az érzékelésünk határait, korlátait és mechanizmusát vizsgálják. Hencze absztrakt festészete ily módon egyre inkább a minimalizmus, strukturalizmus, sőt a konceptualizmus műfajainak vonzásába is került az 1970-es években. Az alkotó az ecset elhagyásával is egyre objektívebb alkotásmódra törekedett és egy különösen hűvös tónusú, ám vizuálisan mégis rendkívül stimuláló festészeti nyelvet dolgozott ki, amiből önmaga szubjektív festészeti megnyilvánulásait igyekezett teljesen kizárni. Ráadásul a szinte ipari kivitelezés hatását keltő művek többsége sokszor fekete-fehérre, vagy monokrómra redukált színvilágú alkotás, amiből a művész saját művészi kézjegyének eliminálásával alkot meg egy teljesen új típusú mérnöki kézjegyet életművében.

Helyszín

acb Galéria

Az acb Galéria 2003-ban jött létre Budapesten, az elmúlt két évtized során a magyar és kelet-európai művészeti piac meghatározó szereplőjévé fejlődött. Kezdetben olyan magyar és nemzetközi, feltörekvő és középgenerációs neokonceptuális művészeket képviselt, akik a keleti blokk 1990-es politikai változásait követően váltak aktívvá. Azóta a galéria bővítette az érdeklődési körét: jelenleg számos, az 1960-as és 1970-es évek magyar művészettörténetében jelentős neoavantgárd alkotó tartozik a galériához, valamint a már meglévő művészkör mellett a legfiatalabb generáció tagjai is a képviselve vannak.

Az acb 2022 ősze óta három kiállítótérrel rendelkezik: a fő kiállítótér az acb Galériában található, az acb Attachment projectspace-ként működik, az acb Plus pedig nagyobb önálló és csoportos tárlatokat mutat be.

A galéria kutatással és könyvkiadással foglalkozó részlege a 2015-ben alapított acb ResearchLab, amely korábban gyakran periférikusnak kezelt magyarországi neoavantgárd és posztavantgárd életművek és művészeti jelenségek bemutatásával és publikálásával foglalkozik.

A galéria fontos szerepet játszik a globális művészeti piacon, aktívan képviseli művészeit hazai és nemzetközi szinten, illetve olyan művészeti vásárokon vesz részt, mint például az Art Basel in Basel és az Art Basel Miami Beach, a Frieze Masters London vagy az ARCO Madrid.

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.