Tindia & Nevetek Zenekar Táncház
2025-05-13T17:00:00.000Z
Nagy szeretetnek örvendő Tindia Táncház a folk szezonban drága főszakácsunk együttesével, a Nevetek zenekarral párosul. Kihagyhatatlan este, ki ne hagyjátok!
Hol egy, hol kettő körben pörögnek a páros vagy kör táncvariációk, emberek rohannak korsó szódákért és sörökért a pulthoz két dallam közt, míg a zenekar csak fújja-húzza...
Garantált csípőficam, másnapos izomláz és teleizzadt göncök (már akik nem hoznak magukkal váltóruhát).

May
13
Program
A Nevetek zenekar 2019-ben kezdett formálódni a budapesti balkán-táncházas baráti körből. Életünket hosszú évtizedek óta áthatja a balkáni zene és tánc szeretete. Addig-addig kerülgettük az általunk tisztelt zenész barátainkat és a hangszereket, míg egyszer úgy döntöttünk, hogy mi is játszani fogunk a magunk szórakoztatására.
2020 elején egy barátunk súlyos betegsége kapcsán vetődött fel először, hogy egy jótékonysági rendezvény keretében színpadon is megmutassuk magunkat és zenénket a közönségnek, barátainknak.
Repertoárunkban főleg azok a zenék szerepelnek, amelyekre táncolni is szeretünk: többek között örmény, macedón, szerb, görög, bolgár, horvát, trák és pondoszi tájegységekről válogattuk ki a kedvenceinket.
Hiszünk benne, hogy táncolni és zenélni jó. Életünk szerves része a tánc, a zene és a mulatság. Számunkra minden tánccal, zenével töltött nap ünnepnap. Akár a mottónk is lehetne, amit Démokritosz mondott réges-régen: "Élet ünnepnapok nélkül: hosszú út vendégfogadó nélkül."
A Nevetek zenekar tagjai
Almár Ákos - basszusgitár, prímtambura, gitár
Gordon Teodóra "Teó" - klarinét, darbuka
Molnár Mónika - ének, keretes dob, csörgő
Tóth Ábris - tangóharmónika
Nényei Lujza - ének
Olajos Gábor - gitár, ír buzuki
Szombathelyi Tünde - hegedű, gadulka, baglamasz, pondoszi líra
Török Gábor "Torig" - darbuka, cajon, tapan, dhol
Vadász Kristóf - szaxofon, ének
Veszeli Andrea - furulya, ének
Behopp: 1500 Ft, csak kp
Helyszín
MANYI
Se nem foglaltház, se nem romkocsma, de mindenképpen olyan közösségi tér és kultúrgócpont, ami olyan egykori történelmi helyek hagyományát viszi tovább, mint a Kultiplex vagy a West Balkán.
Kapcsolódó események
A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.



















