RAW CCXXVII: Antique, Captain Knuckles, Vayna, Mirmur

Az idő résein túl, mikor a hideg már nemcsak a levegőt, hanem a gondolatokat is megfagyasztja, ismét megnyílik a kapu.

Nem harsogó hívás ez – inkább egy mély, tompa rezgés, amit csak azok hallanak, akik már tudják, hogy a zene nem szórakoztat, hanem megidéz.

A RAW CCXXIV nem este, hanem esemény a tudatban: egy sötét szertartás, ahol a dob a szív helyén ver.

A ködön át előbb Antique árnyéka mozdul: hangjai rég elfeledett emlékek porát hozzák magukkal, repedést ütve a valóság szövetén. A repedésen át Captain Knuckles érkezik – gépi pontossággal, fémes élességgel, mintha minden ütemmel újraformálná a teret. Ekkor Vayna hangja fonja be a sarkokat, lágy, de kikerülhetetlen erővel; nem támad, inkább elnyel, míg már nem tudod, hol végződik a mozdulat, és hol kezdődik a ritmus. És mikor minden határ elmosódik, Mirmur zárja a kört – nem végként, hanem visszhangként, amely emlékeztet, hogy a csend is csak a zaj másik arca.

Nem lesz fény, csak mozgás. Nem lesz szó, csak hang.

És mikor hajnalban kilépsz, talán megérted: amit hallottál, az nem csak egy buli volt – hanem emlék egy világból, ami még mindig hallgat.