J. S. Bach: h-moll mise

2023-05-26T17:30:00.000Z

Az esten közreműködő Ars Nova Sacra Énekegyüttes két alapvető művészeti feladatot állított maga elé. Egyrészt a ritkán hallható művek megszólaltatását, másrészt közismert művek egyéni, kamara jellegű előadását. Ilyen például egy oratórium kis együttessel történő megszólaltatása, szemben a megszokott nagyzenekari, nagykórusos kiállással. A kórus legfontosabb feladatának a régi zene ápolását tartja, de a zenetörténet későbbi korszakaival is sokat foglalkozik. Fontos célja az, hogy minél többféle stílust műveljen, igyekszik átölelni Európa elmúlt ezer évének kórusművészetét. Ezen belül próbál minél több olyan művet bemutatni, amelyek kiemelkedő értéket képviselnek.

May
26

Program

Az est másik közreműködője a William Byrd Énekegyüttes, melyet 1989 ben alapított a jelenlegi karnagy, Winnington-Ingram Johanna a budafoki Nádasdy Kálmán Művészeti Általános Iskola tanáraiból, diákjaiból és baráti köréből. Az énekegyüttes repertoárja a gregoriántól kezdve a reneszánsz zenén át a barokk zenéig tart, de több alkalommal kortárs zeneszerzők műveit is műsorára tűzte. Fő célja kevéssé ismert reneszánsz szerzők és különösképpen William Byrd műveinek megismertetése és terjesztése Magyarországon.

A két kórust a Presto Kamaraegyüttes kíséri hangszeren, amely 2008-ban alakult meg hivatásos muzsikusokból. A fuvola, két hegedű, brácsa, cselló és zongora alapfelállású együttes vezetője Weidemann-Tóth Krisztina, fuvolista. Megalakulása óta az együttes számos helyen koncertezett itthon és külföldön egyaránt. Repertoárjuk sokszínű mind világi, mind egyházi műfajok tekintetében: klasszikus kamaradarabok mellett számos concerto, szimfónia, opera, kantáta, illetve oratórium is szerepel műsorukon. Az alapfelállás gyakran kibővül további zenészekkel, operaénekesekkel, karmesterekkel. Ezúttal szintén az együttes kibővítésére kerül sor; további fafúvósok és vonósok mellett rézfúvósok és timpani csatlakozik az alapcsapathoz. A 22 fősre növekedett együttes kitűnő énekes szólistákkal, illetve a két énekegyüttessel karöltve J. S. Bach egyik fő művét, a gyönyörű h-moll misét szólaltatja meg Winnington-Ingram Johanna vezényletével. Kevesebb jelenjen meg.

Helyszín

MOMkult

A MOMkult Budapest egyik meghatározó közösségi és kulturális tere. Az elmúlt hetven évben számos hazai és nemzetközi produkciónak adott otthont a Bauhaus épület. Jazz, pop, klasszikus zene, kortárstánc, standup, előadások, beszélgetések, színházi produkciók és fesztiválok töltik meg az épület belső és külső tereit.

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.