Oktatás az Örkényben
Oktatás az Örkényben!
Idén egy alkalommal vendégjátékra hívtak minket az Örkény István Színház stúdiójába! A Jurányiból így hát továbbállt a darab, s bízunk benne, hogy megtaláljuk jövőre is az új helyét, így Ti is annyiszor nézitek meg, amennyit nem szégyelltek!
Program
OKTATÁS
Örkény István Színház
Színházi előadás
Eugéne Ionesco Különóra című ötlete alapján írta Mozsik Imre
Egy tanár és diákja. Számtalantan és nyelvélesztő. A tudás hat alom, a kié(?) a nyelv, azé a hat alom.
Képnélülitelenség Túltolt, szadomaszó zózuhatag. Átludományos blöffentések és kerkédő busaságszólamok.
Budapest és Szarvas, na meg Bratyiszlava, metroproliszok sötét odala. A tanár retentő húmora, mintamiénk.
Letépetett nyelvirágok, nagy sebességű átmenő szósztráda. Betű klausztrofóbia. Tudásmorze zagyvazvagy(aki)
özönáradása lassan elmosssa a ma-ra-dé-ko-tt. Az érvelést felváltja a kinyilazátkoztátas. A beszedét a ttet.
Mert az, hogy valaki kérdéseket tesz fel, még nem jelenti azt, hogy nem akar elhallgattattattatni.
SZEREPLŐK
Tanár / Jeppe – HAJDUK Károly
Nóra 1 – ZILAHY Z. Anna
Nóra 2 – CSÁKÁNYI Eszter
Dorka – RADVÁNYI Dorka
Lőrinc barát – HORVÁTH Kálmán Ezüsthigany
ALKOTÓK
Rendező: VAJDAI Vilmos
Produkciós vezető: KOTORMÁN Ábel
Dramaturg: GARAJSZKI Margit
Díszlettervező: KŐSZEGHY Flóra
Jelmeztervező: HÁDA Fruzsina
Rendezőasszisztens: CSONKA Laura
A produkció létrehozását az NKA Színházművészeti Kollégiuma és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.
Az előadás időtartama: 90 perc
Örkény István Színház
Az Örkény István Színház önálló társulattal működő repertoárszínház, az ország egyik fontos művészszínháza. Az Örkény első sorban prózai drámaszínház, ám színházunk sokféle műfajra nyitott. Repertoárunkon az antikvitás szerzőitől a kortársakig máig több, mint száz mű szerepelt. Munkánk értelmét műfajtól függetlenül a magas színpadi irodalom választásában, az alapos próbamunkában, a közélet kérdései iránti nyitottságban, a humor, a groteszk és az irónia sokféle árnyalatának szeretetében látjuk. Tíz éve működő színházpedagógiai programunk Magyarországon az elsők között nyitott új csatornát a közönséggel való aktív, közösségteremtő kapcsolattartáshoz.