HÉJANÁSZ – Ady. Léda. Párizs.

2023-02-23T18:00:00.000Z

Felolvasószínház extrákkal, mely a KuglerArt Szalon és a CAFe Budapest együttműködésében jött létre.

Feb
23

Program

Ady Endre: Bárnai Péter

Diósyné Brüll Adél, Léda: Pokorny Lia

Narrátor: Szederkényi Olga

Videó és hangtechnika: Kiss Richárd

Írta és rendezte: Szederkényi Olga

Társrendező: Surányi András

Az előadás hossza: 69 perc.

Az előadás a költő életének azt a kilenc évét (1903–1912) öleli fel, amely során múzsájával, Lédával levelek révén is kapcsolatban álltak. Ebben az időszakban skandalumokkal tarkított idillben éltek Párizsban, a Riviérán, Budapesten és Nagyváradon, és talán észre sem vették, hogy mindeközben milyen jelentős költői életmű született meg.

A darab a bennfentes adomázáson túlemelkedve nem csak a magánéletre és a szenvedélyes szerelemre, hanem az életműre koncentrál, mely a kételyekből adódó rendszeres szakítások, a különélés és a távolság miatt torzzá dagadó érzelmek, az idegen kultúra hatása alatt megélt nemzeti érzések, az elszigeteltség, valamint a nő és a férfi örök harcának erővonalai között bontakozott ki.

A közönség úgy érezheti, mintha Ady és Léda vendége lenne, a vendéglátók pedig minden titkukba beavatják a publikumot: hogyan lehet elrontani mindent a halhatatlanságért cserébe.

Helyszín

Három Holló

Kortárs kultúra az Erzsébet-híd pesti lábfejénél.

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.