IAMX | Budapest 2023
Az IAMX, Chris Corner sötét és kultikus elektronikus projektje újra Budapesten.

Program
Az IAMX, Chris Corner sötét és kultikus elektronikus projektje újra Budapesten
Az IAMX 2019 után ismét turnéra indul, a Fault Lines¹ Tour pedig Budapestre is megérkezik, 2023. szeptember 29-én az A38 Hajóra. A koncerten ígéretük szerint az IAMX-klasszikusok mellett új dalok is felcsendülnek majd, Chris Corner és zenekara ugyanis jövő tavaszra és őszre két új lemezt tervez.
Az IAMX a korábban a Sneaker Pimps-ből ismert Chris Corner szólóprojektje. Az IAMX egy izgalmas kísérleti projekt, amiben a zene mellett fontos szerepet kap a vizualitás is, a dalokra pedig leginkább az elektronikus rock, a dance, a börleszk műfaj és az érzelmes balladák hatottak. Ez a gyönyörű, sötét, kultikus elektronikus projekt egy izgalmas lenyomata Chris Corner világának.
A zenekar 2019-ben állt utoljára színpadon – ekkor nálunk is bemutatták Alive In New Light c. új lemezüket – most pedig ismét kilépnek a próbateremból és útra kelnek. A FFault Lines¹ Touron a megszokott erős vizualitás és szuggesztív előadásmód mellett az IAMX-klasszikusokon túl két teljesen új album dalait is hallhatjuk majd, amelyek 2023 tavaszán és őszén látnak napvilágot. Szeptember 29-én, az A38 Hajón Chris Corner ígérete szerint felkészülhetünk az IAMX robbanékony és szenvedélyes előadásmódjára, amelyhez feltűnő színházi fények, látványvilág, mocskos galm és véget nem érő egzisztenciális igény párosul, hogy eggyé váljon a közönséggel.
A38 Hajó
A szénbányászó hajóból átakalított A38 simán Budapest legizgibb szpotja. A hajó gyomra lassan 20 éve ad otthont az élő- és elektronikus zene széles palettájának, teltháznál pedig bőven érezni, ahogy a bulizók ütemes mozgása hullámokat csap a Dunában. Külföldi fellépők is gyakran emlegetik fel utólag, mint kedvenc klubjukat.



















