Viszlát a levegőben! • Budapest Táncszínház

2023-03-04T18:00:00.000Z

A Budapest Táncszínház kreációjában az összefogás, a kollaboráció jelenik meg, amelyet az alkotó mai társadalmunkat átszövő versengő életszemlélet ellentéteként állít középpontba. Az összefogást, amellyel extrém körülmények között átléphetjük az egónk által behatárolt korlátokat, leküzdhetjük félelmeinkből fakadó önzésünket.

Mar
04

Program

Viszlát a levegőben! • Budapest Táncszínház

A Budapest Táncszínház Viszlát a levegőben! című új előadásának létrehozásában Pablo Servigne L’Entraide című könyve adta az inspirációt. A természetben uralkodó törvény szerint az élőlények egymással versengenek a fennmaradásért, ám a szociológus szerint más szabály is fellelhető, mégpedig a kollaboráció. Számos példával mutatja be, hogy az élővilág extrém körülmények között összefogásra és nem versengésre van bekódolva. A Budapest Táncszínház kreációjában az összefogás, a kollaboráció jelenik meg, amelyet az alkotó mai társadalmunkat átszövő versengő életszemlélet ellentéteként állít középpontba. Az összefogást, amellyel extrém körülmények között átléphetjük az egónk által behatárolt korlátokat, leküzdhetjük félelmeinkből fakadó önzésünket. Utópikus gondolat a közösség érdekét az egyén fölé helyezni?

Az együttes extrém helyzeteken keresztül hívja fel a figyelmet az emberek egymásra utaltságára, az együttműködés katalizátor hatására és a bizalomra, amely nélkül bénultan állunk a kihívások előtt.

Az egyén egyedül nem tud végrehajtani olyan dolgokat,amelyeket közösen sikerre tud vinni. Az emberiséget oly régóta foglalkoztató repülés lehetőségére egyedül nem vagyunk képesek, azonban ha mellettünk, jobban mondva, alattunk állnak társaink, akkor még a fizika törvényeit leküzdve, a lebegésre is képesek vagyunk.

Viszlát a levegőben!

Előadják: a Budapest Táncszínház táncművészei

Zene: Gergely Attila

Video mapping: Juhász Péter

A koreográfus asszisztense: Antoine Thirion

Koreográfus: Sághy Alexandra

Rendező: Földi Béla

Kortárs táncelőadás 50 percben egy felvonásban.

Helyszín

Nemzeti Táncszínház

  1. február 15-én nyitotta meg kapuit Budapest egyedülálló új kulturális színtere: a Nemzeti Táncszínház új épülete, mely a Millenáris Parkban kapott helyet. A legmodernebb színháztechnikával felszerelt, különleges építészeti megoldásokat felvonultató épületben két színházterem és kamaraterem várja a tánc szerelmeseit, emellett próbatermek segítik a professzionális táncosok felkészülését. Az épület előcsarnoka a park látogatói számára is nyitott közösségi térré válhat, lehetőséget adva arra, hogy a Millenáris még inkább bekerüljön a fővárosi vérkeringésbe.

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.