Lantos Ferenc Mire képes a zománc? Válogatás Lantos Ferenc zománcműveiből
A hatvanas évek végén hazánkban is virágzó szimpóziummozgalom egyik első úttörője a Bonyhádi Zománcművészeti Alkotótelep volt. A résztvevő művészekre, élükön Lantos Ferenccel, felszabadítóan hatott az új anyaggal, a zománccal való kísérletezés. Az acb Plus-ban megrendezett kiállítás bemutatja, hogyan ültette át Lantos zománctechnikára a grafikáiból már ismert következetes vizuális rendszerét, s egyúttal hozott létre egészen új típusú műveket, melyeket épületeken, köztereken és a természeti környezetbe helyezve képzelt el. Lantos a zománc technikai lehetőségeit kitapasztalva, a gyárban kötött ismerettségek révén az ott dolgozók segítségével, a kiégetés során hosszútávon időtálló, telt opak színekkel és a sablonok adta ismétlődő formákkal kidolgozta a maga zománcpanelekből álló vizuális nyelvét. Lantos építészethez kötődő munkásságának főműve a DÉDÁSZ-fríz, melynek néhány panelje szerepel az acb Plusban rendezett kiállításán.

Program
Lantos Ferenc (1929–2014) a hatvanas években – organikus kísérleteken keresztül – a természeti látványt mondriáni értelemben geometrikus elemekre bontó, következetes vizuális formanyelvet dolgozott ki. Mestere az egykori Abstraction-Création tag, Martyn Ferenc volt, akinek hatására Lantos az absztrakt és konstruktivista huszadik századi hagyományok továbbvitelét és megújítását tűzte ki célul. A hatvanas évek végére már a kiállításon is bemutatott geometrikus irány vált mérvadóvá művészetében.
acb Galéria
Az acb Galéria 2003-ban jött létre Budapesten, az elmúlt két évtized során a magyar és kelet-európai művészeti piac meghatározó szereplőjévé fejlődött. Kezdetben olyan magyar és nemzetközi, feltörekvő és középgenerációs neokonceptuális művészeket képviselt, akik a keleti blokk 1990-es politikai változásait követően váltak aktívvá. Azóta a galéria bővítette az érdeklődési körét: jelenleg számos, az 1960-as és 1970-es évek magyar művészettörténetében jelentős neoavantgárd alkotó tartozik a galériához, valamint a már meglévő művészkör mellett a legfiatalabb generáció tagjai is a képviselve vannak.
Az acb 2022 ősze óta három kiállítótérrel rendelkezik: a fő kiállítótér az acb Galériában található, az acb Attachment projectspace-ként működik, az acb Plus pedig nagyobb önálló és csoportos tárlatokat mutat be.
A galéria kutatással és könyvkiadással foglalkozó részlege a 2015-ben alapított acb ResearchLab, amely korábban gyakran periférikusnak kezelt magyarországi neoavantgárd és posztavantgárd életművek és művészeti jelenségek bemutatásával és publikálásával foglalkozik.
A galéria fontos szerepet játszik a globális művészeti piacon, aktívan képviseli művészeit hazai és nemzetközi szinten, illetve olyan művészeti vásárokon vesz részt, mint például az Art Basel in Basel és az Art Basel Miami Beach, a Frieze Masters London vagy az ARCO Madrid.



















