Modulár Piknik
Természetközeli moduláris szintetizátor-koncertek

Program
A tavalyit pótolva, ismét Modulár Piknikkel zárjuk a nyarat - ebben a hagyományos felállásban idén utoljára - három moduláris szintetizátorokkal előadott koncertet hallhattok a teherbiciklire épített Vibee sound systemen, egy újabb vasárnapon. Banyek, Bylant és iamyank ismét egyedi előadásokkal készülnek, és ahogy megszoktuk, ajándékokat is nyerhettek majd tőlük és a Vibee csapatától is.
Az elektronikus zenére sokszor hideg, gépies művészetként gondolunk. Ez nem feltétlenül baj, azonban most a természetben kibontakozó zenészek és hangszerek segítségével jobban felfedezhetjük együtt ennek a műfajnak az organikusabb, természettel rezonáló árnyalatait is.
A live act-ek után a Vibee Dj csapatából, Constant és Dtr játszik alkalomhoz illő zenéikből.
Hajógyári-sziget (Óbudai-sziget)
Az Óbudai-sziget, más néven Hajógyári-sziget a Duna egyik szigete Budapest III. kerületének közigazgatási területén. Óbudaisziget formában Budapest egyik városrésze is. Kedvelt kirándulóhely, ám nagyobb ismertségre nem ezért, hanem az itt 1993 óta minden évben megrendezett Sziget Fesztivál miatt tett szert.



















