Virtuális valóság
A Virtuális valóság a TÁP Színház egy korábban bemutatott, sikeres performanszának darabbá írt, klubhelyiségből nagyszínházra átméretezett változata. Virtuális utazás, NEM a modern technika segítségével. A nézők – résztvevők – eljuthatnak a személyzet – színészek – irányításával a saját képzeletük legkülönbözőbb tájaira. Eljuthatnak eddig még nem ismert vidékekre, bolygókra, a honfoglalás korába… Láthatják a magyarok fenséges múltját és rettenetes jövőjét, részt vehetnek a magyar történelem kezdetének meghatározó eseményeiben.

Program
Az útikalauzt Vinnai András írta. A legénység a résztvevők számára kioszt egy-egy szemkötőt, amely biztosítja, hogy az utazók csakis a látáson kívüli érzékszerveikkel tapasztalják meg a cselekményt, élvezzék az előadást. Az utazás végére a résztvevők több kalandos helyszín, drámai cselekmény után egy egészen más világba érkeznek, mint ahonnan elindultak…
Jurányi Ház
Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház mostanra meghatározó helyszíne lett a főváros kulturális életének, pezsgő színfoltja a kortárs művészeti közegnek.
Az egykori középiskola mintegy 6700 négyzetméteres impozáns épületének osztálytermei és tanári szobái próbatermekké és irodákká, műhelyekké és showroomokká, a tornatermek játszóhelyekké alakultak át, a sulibüféből pedig kávézó és galéria lett. Ami viszont változatlanul megmaradt, az a tehetséggondozás, a fiatalos légkör és az értékteremtés. Jelenleg napi szinten a Házban több mint hatvan tagszervezet, köztük 25 regisztrált előadó-művészeti, számos alkotó- és vizuális művészeti csoport, valamint egyéb civil szervezet dolgozik.
A Jurányi létrehozásával az volt a célunk, hogy egy stabil, közös otthont találjunk a független színházi és alkotóművészeti szektornak biztosítva a napi működéshez szükséges infrastrukturális hátteret. Szerettünk volna kialakítani a budai miliőben egy olyan kulturális centrumot, egy „kortárs művházat”, ahol a színházbarát fiatalok egy kávé mellett vagy akár egy színházi előadáson, kreatív gyerekfoglalkozáson vagy akrobatikus mozgásórán szívesen eltöltenek pár órát, ezáltal aktív közösségi élettel töltve meg újra az elhagyott oktatási intézményt.
A Jurányi több mint egy budai színház, alkotói és kreatív bázis, ahol a visszatérő repertoár, az évi 300 produkció mellett változatos művészeti, közösségi és oktatási programokkal találkozhatnak a látogatók. 2012-es megalakulása óta a Jurányi népszerűsége mind a független művészek, mind a közönség köreiben folyamatosan növekszik. Büszkék vagyunk arra, hogy mára bizonyos művészeti szakközépiskolákban érettségi tétel lett a Jurányi Ház.



















