Lenkke_ és Sophie M megviszi a testedet és lelkedet
Az elektronikus alapokat kortárs könnyűzenével fűszerező Sophie M projekt elkalauzol minket a 90’es évek futurisztikus pop világába. A színpadot Lenkke_-vel osztják meg, aki magyarul íródott szövegeivel gyurmázik úgy, hogy valami egészen újat tud mutatni.

Program
Sophie M
A Sophie M zenekar egy 2020 óta aktív budapesti székhelyű electro-pop duó. Az együttes korai klasszikus ének, zongora és gitár tanulmányoktól jutott el az újhullámos elektropop világáig. A projekt célja, hogy “Sophie M” titokzatos karakterén keresztül a kortárs könnyűzene sokszínű lehetőségeit mesélje el, újítson és kísérletezzen. Az együttes zenei világa, színpadi megjelenése és arculata a ‘90-es évek analóg és a kortárs, futurisztikus pop esztétikáit jeleníti meg. Hangzásuk összetett és telített, a főként angol nyelven írt dalok szövege melankólikus, a fiatal felnőttkor kérdéseit és kritikáit járják körül. A szerző-és producer páros élő fellépései során vadabb, atmoszférikus improvizációkkal közti össze az előadott számokat. A Sophie M megalakulása kilenc single-t és két videoklipet adott ki, 2022-ben a Kikeltető tehetségkutató győztesei közt szerepelt, több önálló és közös koncerteket adott (Központ Budapest, Turbina Budapest, Auróra, Partizán Sessions), meghívást kapott számos hazai fesztiválra (Kolorádó, Bánkitó, Reflektor, SZTEREO10 Kortárs Művészeti Fesztivál).
https://soundcloud.com/sophie_m_project
Lenkke_
Lenkke_ merengős alterpop dalai mellett teret hagy a táncra hívó elektronikus underground energiáknak.
Angol-és magyar nyelvű trekkjeit énekléssel, rappeléssel, dorombolással, furulyázással és potméterek tekergetésével hívja életre.
JEGYEK
Early Bird / 1500 Ft
Elővétel / 2000 Ft
Helyszínen / 2500 Ft
Turbina Kulturális Központ
A Turbina Kulturális Központ egy háztömbnyi, sokszínű rendezvényhelyszín a 8. kerület szívében. A rendszeres zenés események mellett elcsíphetünk itt kiállításokat és színházi előadásokat is.



















