Párhuzamos kapcsolások - The Breakup kiállítás
A 4K 10.000 négyzetméternyi épületegyüttesében a legnagyobb kihívásunk mindig az, hogy hogyan is töltsük meg a tereket élettel és tartalommal. Az Október 23.-ai DE MARKT keretein belül kiállítások is színesítik programunkat: három női alkotó költöztet ideiglenesen művészetet az épület három különböző terébe.
Párhuzamos kapcsolások, ahogy a fizikában a fogyasztó és a forrás között, úgy az emberek között is többféle erősségű szálak vezetnek egymáshoz. A három kiállítás egymástól eltérő perspektívából veszi szemügyre emberi kapcsolatait, saját történeteit és másokhoz fűződő viszonyainak természetét.

Rövid bemutatkozás - Antalffy Paula
‘ Mire édesanyám betöltötte a 25. életévét, született egy nem tervezett gyereke, és lelépett a partnere. Idén én is 25 éves lettem, már átéltem egy nem kívánt terhesség nehézségeit, egy abuzív kapcsolatot és szexuális bántalmazást.
Azért beszélek ilyen nyíltan ezekről a dolgokról, mert úgy gondolom, a legtöbb nő életét átszövik hasonló nehézségeket. Azzal, hogy nyíltan beszélünk róluk, több évszázadra visszanyúló elnyomást és traumát kezdünk kibogozni. Ezek a témák adják kreativitásom és munkám magját.
A „The Breakup” sorozat egy nő csalódottságát, gyászát és veszteségét dolgozza fel - a szakítás alatt és után. Rávilágít azokra a sebekre, amelyeket egyedül kell ápolnia a bizalom végzetes megtörése után. A művek betekintést engednek a szívfájdalomba, a társ utáni vágyakozásba, az új szerelem izgalmába – és megkérdőjelezi, mit jelent végleg elengedni valakit és igazán megbocsátani. ‘



















