Thomas Bernhard : Bagossy Bálint : Réder Ferenc: Írtás

2023-11-18T13:30:00.000Z

Ez a mi Bécsünk a szó legvalódibb értelmében egy művészmalom, ténylegesen a világ legnagyobb művészmalma, amelyben évről évre porrá zúzzák, apróra őrlik a művészeteket és a művészeket egyaránt, mindegy, milyen az a művészet és milyen az a művész, a bécsi művészmalom totálisan felőröli. Ami a kuriózum, hogy az emberek teljességgel szabad akaratukból ugranak bele ebbe a művészmalomba, amely azután totálisan felőröli őket, bizonyos körülmények között élethossziglan mással sem foglalkoznak, hihetetlen vehemenciával küzdenek, hogy végre beleugorhassanak ebbe a művészmalomba, formálisan ölik egymást, ki ugorjon előbb ebbe a művészmalomba, amely azután totálisan felőröli őket.

Az előadás Thomas Bernhard azonos című regénye alapján készül.

A szerző örököseinek az engedélyét a Suhrkamp Verlag AG (DE) és a Hofra Kft. közvetítette.

Nov
18

Program

Helyszín

Trafó Kortárs Művészetek Háza

A budapesti Trafó Kortárs Művészetek Háza Magyarországon egyedülálló, a nemzetközi kortárs színtérbe beágyazott befogadó hely, ahol a különböző műfajok – színház, tánc, újcirkusz, zene és vizuális művészetek – egyedi és autentikus módon jelennek meg.

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.