A Herner Ferike faterja

2023-11-19T18:00:00.000Z

A Háy János drámájából és a Pinceszínház Börcsök Enikő által rendezett előadásából filmre adaptált A Herner Ferike faterja című film vetítése, utána beszélgetéssel a film rendezőjével, Kovács Gábor Attilával.

Az esemény ingyenes.

Nov
19

Program

HÁY JÁNOS: A HERNER FERIKE FATERJA

Valahol Magyarországon egy kis faluban három közmunkás évről-évre ugyanazt az árkot ássa, közben napról-napra ugyanarról beszélgetnek.

Az egyikük, Béla megtudja, hogy a TV híradó mutatta egy régi osztálytársukat, Herner Ferikét, akinek az apja volt a falu rendőre gyerekkorukban. Béla felidézi, ahogyan annak idején egy kettőjük közötti gyerekes konfliktus hogyan nőtt nagyra, és miközben egyre több részletre emlékszik vissza, kapiskálni kezdi, hogy az emberi sorsok generációról-generációra ismétlődnek, és ugyanannyira állandóak, mint az előttük húzódó, folyton ugyanolyan árok.

A komikus és időnként fájdalmasan elgondolkoztató történet két idősík bemutatásán keresztül keres válaszokat az egyéntől az egész világig kiterjedő kérdésekre: Isten kezében vagyunk-e, vagy Isten bennünk van és ezáltal magunk alakíthatjuk a sorsunkat?

Háy János, a népszerű magyar író színművéből, a Ferencvárosi Pinceszínház előadása alapján, a rendezője, Börcsök Enikő emlékére készült film.

Szereplők:

Kaszás Gergő, Borbiczki Ferenc, Lázár Balázs, Juhász Réka, Buza Tímea, Molnár Csaba, Jánosi Ferenc, Tallián Mariann, Majoros Levente, Klemanovits Milán

Rendező, forgatókönyvíró: Kovács Gábor Attila

Producer: Noveczky Tamás, Fülöp Péter, Pálmai Zoltán

Executive producer: Sztarenki Pál

Fényképezte: Csíkszentmihályi Ajnácska

Látványtervező: Lukács Mihály, Lukács Máté

Vágó: Kovács Gábor Attila

Zeneszerző: Hibsch Sándor

Hangutómunka: Puszta Márk

Külön köszönet: Soós Péter

Helyszín

TELEP

Még a Gozsdu sem állt, amikor a TELEP már igen, és máig fogadja a leglelazultabb emberi elemeket. Ki ne hagyjátok az aktuális emeleti kiállításokat!

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.