repeta repeta
Az Építész Szakkollégium negyedik összművészeti tábora nyár közepén beköltözött az ászári általános iskolába, hogy átismételje a rendszerváltást, és sűrűn látogathassa - többek között a nagy történelmi fordulópont miatt bezárt - ászári keményítőgyárat.
Az egyhetes alkotótábor során több, mint 60 ember fordult meg a suli folyosóin, hunyta álomra szemét az osztálytermekben, táncolta ki magát a sportcsarnokban és iskolaudvaron, repetázott a menzán az ebédből és a rendszerváltás szövevényes történetéből az aulában.

Program
Most pedig szeretettel várunk mindenkit, táborozókat, előadóinkat, támogatóinkat és az érdeklődőket, hogy visszatekintsünk erre a közösen töltött egy hétre és még egy utolsót repetázzunk közösen!
Az eseményen megidézzük a tábor hangulatát, bemutatjuk a közösen alkotó 6 workshop eredményeit, valamint készülünk egy KIVEHETŐ POSZTERREL ellátott kiadvánnyal, amit mindenki saját kedvére alakíthat linónyomó technikával a keményítőgyár által inspirált metszetekkel a helyszínen, majd vihet haza kedves emlékként.
A tábor megvalósulását segítették és nagyon köszönjük:
Ászár Község Önkormányzata
Ászári Jászai Mari Általános Iskola
Akropolis 2006 ANNO Kft.
Hetedik Műterem
Vikár & Lukács
A tábor a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával valósult meg.
TELEP
Még a Gozsdu sem állt, amikor a TELEP már igen, és máig fogadja a leglelazultabb emberi elemeket. Ki ne hagyjátok az aktuális emeleti kiállításokat!



















