Ákos Levente: In memoriam D Uedd Udd
„A történet teljes egészében igaz, mert elejétől végig én találtam ki.” – idézi az alkotó Boris Viant, és teljes egészében igazat is kell adnunk nekik. A PaperLab Galériában kiállított munka igaznak tűnő fikció – olyan elképzelt valóság, amely nemcsak rabul ejteni képes a nézőt, hanem hosszú időre fogva is tudja tartani.
Program
A kiállítás egy emlékalbum képeire és a képek alapján kirajzolódó történetre épül. A történet főszereplője egy fiatal férfi, aki a II. világháborúban hunyt el. Az emlékalbum összeállítója Dorirs Aiusy, a férfi 2006-ban elhunyt özvegye. Néhai férje élete mozzanatait a múlt képeivel idézi meg, a fiatalon elhunyt férfi emlékének szentelve az albumot. Az emlékalbum bemutatja D Uedd Udd felmenőit; a Blajssoane-i Köztársaságban található szülőfalujában, Toe Fuhdban töltött gyermekkorát; képet kapunk soortsavói egyetemi éveiről, D Uedd Udd hobbijáról, ami a szakmai érdeklődését is generálta; bepillantást nyerünk utazásaiba, házasságkötésébe, a fiatal pár otthonába; felidézi a háború történelmi kontextusát, hogy Blajssoane hogyan keveredett a háborúba; végül Dorirs Aiusy elbúcsúzik D Uedd Uddtól, a fronton 23 évesen elesett fiatal katonától, akivel csak rövid ideig tudtak együtt békében és szeretetben élni.
Meddig hiszünk a szép történetnek? Mit kezdünk a furcsa nevű emberekkel, a gyanúsan kiejthetetlen, nem létező helységnevekkel? Ha elég időt töltünk a kiállítás képeivel, melyek az idős Dorirs Aiusy, a 84 éves korában, 2006-ban elhunyt özvegy otthonából kerültek ide – az albumba ragasztott zselatinos ezüst fotókkal és a falakon szereplő képekkel, a korabeli újságcikkekkel és térképekkel –, gyanúnk csak erősödik. Akár tetten is érhetjük a csalafintaságot.
A kiállítás képeit ugyanis kivétel nélkül mesterséges intelligencia generálta. Az eredetileg digitális képekből pauszpapírra negatívok készültek, melyeket az alkotó régi fotópapírokra kontaktolt, majd különböző mechanikai és kémiai antikolási beavatkozásoknak vetett alá. A kész képek így kerültek a bolhapiacon beszerzett régi keretekbe és az üres családi album lapjai közé. Felfedezésre várnak a képek önleleplező mozzanatai, melyek meglepően változatosak: hol szokatlanok, zavart keltőek, hol elbizonytalanítók, máskor abszurdak, szórakoztatóak és irracionálisak, néha szentimentálisak, és egy letűnt polgári világ esztétikáját idézik. Abban azonban mind megegyeznek, hogy nagy magabiztossággal járják be a fikció és valóság keskeny és gyakran láthatatlan, észrevehetetlen határmezsgyéjét. A klasszikus családi album ismert formája és más képi sztereotípiák megidézése (és egyidejű megbillentése) a kollektív kapcsolódás lehetőségét hordozzák.
A képeket nézve sokrétű érzés-szövet keletkezik bennünk. Azon töprengünk, hogyan lehet pusztán címszavakkal elérni, hogy a szereplők hitelesen öregedjenek, az idő múlásával is hasonlítsanak önmagukra? Mitől válik valóságossá a fiktív történet, mitől lesz hiteles egy sosem volt élet?
A kiállítás ingyenesen megtekinthető.
Keddtől vasárnapig 12 és 19 óra között.
Hétfőn és ünnepnapokon zárva.
Kurátor: Eperjesi Ágnes
Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház
A nyolcszintes épület 1894-ben készült el, Mai Manó fotográfus megrendelésére. 1931-ben a fényképész fiától megvásárolta Rozsnyai Sándor zeneszerző és felesége Rozsnyai (született Senger) Mici, művésznevén „Miss Arizona”. Ők építették az addig üres udvarba a három szintes Arizona mulatót. Ez 1944-ig működött, amikor is a tulajdonosokat elhurcolták. A háború után az épület a legkülönfélébb célokat szolgálta, iskola, bemutatóterem volt, majd a Magyar Autóklub budapesti szervezete használta 30 éven át. A Magyar Fotográfiai Alapítvány 1996-tól kezdve tudta kivásárolni a bérleti jogokat a bent lakó bérlőktől. A félemeleti Mai Manó Galéria 1995-ben, a Magyar Fotográfusok Háza az I. és II. emeleten 1999. március 18-án nyílt meg benne. (Megnyitotta Nádas Péter író.)
