Szesztay Dávid Zenekara

2024-01-06T19:30:00.000Z

Szesztay Dávid, a Santa Diver és a Kiscsillag zenekarokból ismert dalszerző és előadó, első szólólemezét, "Dalok bentre" címmel, 2018-ban hozta ki. Műfajilag kísérletező "art pop" stílusban alkot, Lovasi András közreműködésével. 2021-ben második nagylemeze, "Iderejtem a ház kulcsát", majd 2023 őszén harmadik albuma, "Félek Nem Félni" jelent meg, új zenekari felállással. A friss formációval most egy egész estés műsort állítottak össze az előző kiadványok legfontosabb daljaiból.

Jan
06

Program

Szesztay Dávidot a Santa Diver és a Kiscsillag zenekarokból is ismerheti a közönség - de dalszerzőként is igen aktív. Első szólólemeze még 2018-ban jelent meg, "Dalok bentre" címmel. Ezen Dávid az utolsó hangig mindent maga csinált - teljesen egyedül játszott fel minden szólamot és egyedül is keverte meg az anyagot. A lemez két dalához állandó zenésztársa, Lovasi András írt szöveget. Ezt követte a "Határtalan" kislemez, majd 2021-ben az "Iderejtem a ház kulcsát" című második nagylemeze. Műfajilag ezek leginkább "art pop"-ként jellemezhetők, alapvetően kísérletező szellemű dalokból állnak, amelyek hol megtartják a hagyományosabb dalformát, hol bátran ki is lépnek belőle.

2023 őszén, majdnem pontosan öt évvel az első kiadvány megjelenését követően jelent meg harmadik, "Félek Nem Félni" című új albuma. Az új lemezhez új zenekari felállás is társult. Ezzel a megújult zenekarral az eddig megjelent, legfontosabb dalokból válogattak össze most egy egész estés műsort.

Szesztay Dávid - zongora, gitár, ének

Harangozó Sebestyén - gitár, vokál

Acsády Soma - basszusgitár

Ferencz László - dob

Belépő - mellyel teljes egészében a zenészeket és koncert létrejöttét támogatod:

-elővétel: 2500 HUF

-a helyszínen: 3000 HUF

A helyszínen lehetőség van támogatói jegy vásárlására is az általad felajánlott, háromezer forintnál nagyobb összegért - kérjük, ha megteheted támogasd a zenekart felajánlásoddal

Helyszín

Lumen Café

Kávézó és étterem a Mikszáth környékén, a KisLumen nagytestvére, ahol nem csak ételeket és italokat, de kultúrát is lehet fogyasztani. Főleg jazzt és egyéb agyas zenéket.

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.