Görbe Bögre / Polytrip @ Fülesbagoly Trip

2024-02-16T18:00:00.000Z

Fülesbagoly Trip néven koncertsorozat indult a Turbina Kulturális Központban a Fülesbagoly Alapítvány szervezésében. A havonta jelentkező esteken párosával lépnek fel a Fülesbagoly Tehetségkutató elmúlt hét évadát megjárt döntős produkciói. A Fülesbagoly Trip második állomásához ér február 16-án a Görbe Bögre és a Polytrip fellépésével.

Feb
16

Program

A Görbe Bögre alter-prog-rock zenekar. Költői szövegei és változatos zenei világa hivatott előidézni a budapesti under- és upperground érzelmi hullámvasútjának nyikorgó állomásait.

A budapesti Polytrip zenekart 2017-ben alakult, zenéjük a 90-es évek grunge, rock és funk elemeit ötvözi számos egyéb modern hatással. 2018-ban vették fel első EP-jüket és adták első koncertjüket, azóta pedig többször is megfordultak számos budapesti szórakozóhelyen (többek között Akvárium klub, A38, Barba Negra, Budapest Park, Instant). 2019-ben megnyerték a Roxiget tehetségkutatót, majd bekerültek az NKA Hangfoglaló program támogatott zenekarai közé, amelynek köszönhetően 2021-ben a banda kiadta első, ‘Beyond’ címre keresztelt nagylemezét. A 2022-es év folyamán az Elefánt zenekar turnéjának visszatérő előzenekara voltak, 2023-ban pedig megjelent az első magyar nyelvű EP-jük Lehetne rosszabb címmel. A zenekar jelenleg a koncertezés mellett épp második nagylemezét írja, amely magyar nyelven fog megjelenni.

A zenekar tagjai : Ámon Balázs – dob, Lugosi Dániel - gitár, ének, Székely Ádám - basszusgitár, ének

Helyszín

Turbina Kulturális Központ

A Turbina Kulturális Központ egy háztömbnyi, sokszínű rendezvényhelyszín a 8. kerület szívében. A rendszeres zenés események mellett elcsíphetünk itt kiállításokat és színházi előadásokat is.

Kapcsolódó események

Nincsenek aktuális kapcsolódó események.