Hangosan lépek és visszhangzik az Oktogon

2024-02-01T18:00:00.000Z

SzínMűhely Produkció

„Büszkék vagyunk, hogy miénk a világ? És ha a miénk, merre visszük tovább? Meddig bírjuk cipelni? Ha leejtjük, vajon összetörik vagy visszapattan, mint egy gumilabda? De mit tehetnék én, itt, egyedül, egy ilyen buborékba zárva?”

A darab apropója a fiatalok által megélt szabadságvesztés, a biztosnak hitt koordináták elvesztése, de hogy ezt a pandémai során tapasztalták meg először igazán, mára csak egy emlék maradt. Az élmény ugyanakkor túlmutat önmagán, örök bizonytalanságba taszítva az itt és mostot. A darab szerzői maguk az érintettek, olyan érettségiző, vagy egyetemi éveiket kezdő fiatalok, akiket a pandémia életük talán legfontosabb időszakában állított meg, mégis számtalan lelki, érzelmi és mentális tapasztalattal gazdagodtak.

A jelenetekből Pass Andrea rendezett előadást, a szereplők részben maguk a szerzők, részben hivatásos, fiatal színészek. A diákok az írás folyamata során egyre mélyebbre ástak, máskor borzongató magaslatokig merészkedtek, érzékenyen felmutatva generációjuk közérzetét. Egy új paradigma mentén kirajzolódó világlátás ez, a társadalmi igazságtalanságokra, az emberi méltóságot sértő gesztusokra fájdalommal reagáló, egymásra óvón figyelő karakterekkel és törékeny sorsokkal.

Feb
01

Program

„Olyan komplex, fiatalok által írt és gondozott darabról beszélünk, amit turnéztatni kellene iskolákban. De amit látunk, túlmutat az informáláson. Lírai és bátran elemelt, belülről sziporkázik a nyelve és teljes eszköztára. Mégis bárki tud szabadon és biztonságosan csatlakozni az Oktogon képtelenségében rendőrök elől bújkáló sulisokhoz.” Kósa-Szigety Zsófia (szinhaz.online)

Írók: Kiskos Bíborka, Gajda Anna, Nyári László, Papp Mátyás, Romvári Boldizsár, Terecskei Aliz, Tóth Kata, Tóth Klarissza

Játsszák: Georgita Máté Dezső, Kenéz Ágoston, Martinkovics Máté, Gajda Anna, Nagy Rebeka, Papp Mátyás, Tóth Zsófia

Zene: Bartha Márk

Videó: Karcis Gábor

Fényterv: Langó Ádám

Jelmez: Pető Kata

Rendezőasszisztens: Vajdai Veronika

Művészeti konzulens, produkciós vezető: Szilágyi Mária

A darabot összeállította és rendezte: Pass Andrea

Helyszín

Jurányi Ház

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház mostanra meghatározó helyszíne lett a főváros kulturális életének, pezsgő színfoltja a kortárs művészeti közegnek.

Az egykori középiskola mintegy 6700 négyzetméteres impozáns épületének osztálytermei és tanári szobái próbatermekké és irodákká, műhelyekké és showroomokká, a tornatermek játszóhelyekké alakultak át, a sulibüféből pedig kávézó és galéria lett. Ami viszont változatlanul megmaradt, az a tehetséggondozás, a fiatalos légkör és az értékteremtés. Jelenleg napi szinten a Házban több mint hatvan tagszervezet, köztük 25 regisztrált előadó-művészeti, számos alkotó- és vizuális művészeti csoport, valamint egyéb civil szervezet dolgozik.

A Jurányi létrehozásával az volt a célunk, hogy egy stabil, közös otthont találjunk a független színházi és alkotóművészeti szektornak biztosítva a napi működéshez szükséges infrastrukturális hátteret. Szerettünk volna kialakítani a budai miliőben egy olyan kulturális centrumot, egy „kortárs művházat”, ahol a színházbarát fiatalok egy kávé mellett vagy akár egy színházi előadáson, kreatív gyerekfoglalkozáson vagy akrobatikus mozgásórán szívesen eltöltenek pár órát, ezáltal aktív közösségi élettel töltve meg újra az elhagyott oktatási intézményt.

A Jurányi több mint egy budai színház, alkotói és kreatív bázis, ahol a visszatérő repertoár, az évi 300 produkció mellett változatos művészeti, közösségi és oktatási programokkal találkozhatnak a látogatók. 2012-es megalakulása óta a Jurányi népszerűsége mind a független művészek, mind a közönség köreiben folyamatosan növekszik. Büszkék vagyunk arra, hogy mára bizonyos művészeti szakközépiskolákban érettségi tétel lett a Jurányi Ház.

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.