Vad Fruttik

2024-05-03T16:00:00.000Z

A kék a tenger és az ég színe, a nyílt terekkel, valamint a képzelettel és tágassággal társul - végtelen kékség május 3-án a Budapest Parkban!

May
03

Program

A Vad Fruttik egy magyar alternatív rockegyüttes. 2005-ben tettek szert országos hírnévre. Első stúdióalbumuk 2006-ban jelent meg Rózsikámnak digitálisan címmel. Rá két évre újabb lemezt adtak ki (Egy éjszaka Bohémiában), amit 2010-ben a Fénystopposok, 2013-ban pedig a Darabok című album követett. Újabb két év múlva jelent meg a Tudom milyen című albumuk, 2017-ben HighTech címmel 11 korábbi dalukat adták ki elektronikus hangzásra újrahangszerelve. A következő évben jelent meg Szabad.Vagy című lemezük., majd 2022 decemberében az Elválaszt című lemez.

Helyszín

Budapest Park

Budapest legnagyobb szabadtéri koncerthelyszíne első látásra eléggé kiesik a város belsejéből, valójában a fővárosi könnyűzenei kultúra félkarú óriás lenne nélküle. A tavalyi szezonra teljesen felújított hangrendszer óta pedig csak még jobban tudjuk ajánlani a helyet.

Kapcsolódó események