Butterbros/ Heavy Brains @Fülesbagoly trip

2024-03-15T18:00:00.000Z

Fülesbagoly Trip néven koncertsorozat indult a Turbina Kulturális Központban a Fülesbagoly Alapítvány szervezésében. A havonta jelentkező esteken párosával lépnek fel a Fülesbagoly Tehetségkutató elmúlt hét évadát megjárt döntős produkciói. A Fülesbagoly Trip harmadik állomásához ér március 15-én a Butterbros és a Heavy Brains fellépésével.

Mar
15

Program

A 2020-ban alapított Butterbros alternatív hard rock zenekar idei éve igen komoly változásokat hoz, a budapesti trió megérett egy új fejezet megnyitására. Az elmúlt években bizonyítottak már többek között az A38 Hajón, az Analog Music Hallban, legutóbb a Dürer Kert nagytermében az Elefánt előzenekaraként, és immáron másodjára veszik be a Turbinát. Az este különlegessége, hogy az ősszel megjelenő első nagylemezükről is eljátszanak majd néhány dalt, mi több még az is előfordulhat, hogy a közönség segítségét is kérni fogják az alkotási folyamathoz.

A Heavy Brains első mérföldköve a 2021-ben megjelent 10 dalos ’Strapped Wings’ című nagylemeze volt. A zenekar 2022-ben megnyerte az Öröm a Zene fődíját, majd 2023-ben NKA

induló előadói támogatottak lettek. 2024. januárjában megjelent a srácok II. nagylemeze ’Tanult Módszerek’ címmel. A stílusát főként az alternatív – synth/pop-rock vonal határozza meg.

Helyszín

Turbina Kulturális Központ

A Turbina Kulturális Központ egy háztömbnyi, sokszínű rendezvényhelyszín a 8. kerület szívében. A rendszeres zenés események mellett elcsíphetünk itt kiállításokat és színházi előadásokat is.

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.