Program
Fényhozók című előadássorozatunk a fényt és meleget nélkülöző téli hónapokra kínál inspiráló, feltöltődést és új erőt ígérő estéket.
Az önálló esteken egy-egy szakmájában elismert előadó lép színpadra, hogy saját maga választotta témán keresztül ossza meg gondolatait, tapasztalatait a közönséggel. Meghívott vendégeinket az köti össze, hogy munkásságukkal, szemléletükkel a testi, lelki és szellemi jóllét fontosságát képviselik. Történeteik, gondolataik és tanításaik kapaszkodót nyújthatnak mindannyiunk számára ebben a sűrű, gyakran kimerítő időszakban.
A sorozat második részének előadója Iványi Gábor, aki a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezető lelkésze, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke, a Wesley János Lelkészképző Főiskola rektora több mint 50 éve meghatározó alakja a magyar egyházi- és közéletnek. Fiatal lelkészként az ország legszegényebb régiójában teljesített szolgálatot, és egy életre szóló tapasztalatot és elhívást adott az elesettek, kiszolgáltatottak felemelésére, támogatására. A demokratikus ellenzék tagjaként, parlamenti képviselőként, egyházi vezetőként akkor is kiállt az emberi jogok és a demokrácia védelme mellett, ha személyes szabadságát veszélyeztette vagy a hatalom támadását és bosszúját váltotta ki. Számos hazai és nemzetközi díjjal ismerték el tevékenységét. A MET és az Oltalom oktatási, szociális és egészségügyi intézményeiben esélyt, oktatást és gondoskodást kapnak a rászorulók. Az elmúlt évek kormányzati megszorításai sem törték meg, a MET pedig mára óriási társadalmi szolidaritást ért el, a 3. legtámogatottabb egyház Magyarországon. Iványi Gábor tovább küzd az eredeti egyházi státuszuk visszaszerzéséért, a megcsonkított országos intézményrendszer fokozatos visszaállításáért.
fotó: Peter Zsolnai Photography
Kristály Színtér
Az összművészeti kultprodukciók (színház, tánc, koncert, gyerekprogramok) bemutatása mellett a Kristály Színtér a sportos és tudatos életmóddal szimpatizáló látogatók, családok, a zöldben pihenni vágyók kedvelt célpontjává szeretne válni; olyan innovatív, laza, informális, közösséget építő helyszínné, mely egyszerre „kikapcsol és összekapcsol”.


















