CrossoverEpisode – Süge Réka és Funák Félix kiállítása

A világ nem feltétlenül nagybetűs sztori, ráadásul a teremtés is versenyalapú. Az a szerencse, hogy bárki lehet mellékszereplő vagy szökésvonalszerű kiút a másik lore-jában – abban a személyes mitológiában, amelyben egymásra rakódnak történetek, utalások, emlékek és belső összefüggések. A Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán tanuló Süge Réka és Funák Félix két különböző irányból érkezik ugyanabba a képbe: Félix finom melankóliával és kiélezett kritikával közelít a digitális kultúra és a kortárs valóság ellentmondásaihoz, míg Rékánál a melankólia a rajongás, a csodálat és a közös kulturális emlékek iránti vágy kódjaival rétegződik. Összeköti őket a posztironikus alapállás: miközben mindketten tudatában vannak saját képi és kulturális referenciáik esetlegességének, humoron és irónián keresztül kutatják a hiteles megszólalás lehetőségeit. A 3/11-es terem helyett most az Alibi Műgyűjtő és Mecénás Szalonban osztoznak a téren. Képi univerzumaik nem feltétlenül oldódnak fel egymásban, hanem egy szűk időablak erejéig keresztezik egymást. A CrossoverEpisode talán éppen ez: az a momentum, amikor két külön lore-ban ugyanaz a késztetés felismerhetővé válik – hogy a képek, referenciák és poénok útvesztőjében mégis létrejöhessen valamiféle valódi párbeszéd. És ha már működik a dimenziókapu, talán fény derülhet végre arra is, hogy a valódi vigasz ott kezdődik, ahol az én körvonalai már nem a lét határait jelölik.

Funák Félix alkotói gyakorlatáról

Funák Félix festészetének célja feltárni és színre vinni azokat a rejtett struktúrákat, amelyek a kortárs emberi interakciókat, valamint a kognitív valóságunkat infrastrukturális keretként formálják. Vizuális referenciái és alkotásai arra a felismerésre épülnek, hogy az internetes tér már nem a periférikus szórakozás terepe, hanem a társadalom és a globális gazdaság egyik legfontosabb szervezőereje. A társadalom ezzel párhuzamosan a létezés fázisából a látszat fázisába lépett, ahol a valóságot egyre inkább a felszíni vizualitás és az eladhatóság határozza meg. Ennek egyik legelidegenítőbb formája a paraszociális interakció, amely a kölcsönösség tökéletes illúzióját kelti a streamingfelületeken, az Instagram- és Facebook-feedeken, a subredditeken stb., miközben hosszú távon a kiégéshez és a valós emberi kapcsolatok elsorvadásához is hozzájárul. A kortárs digitális szubkultúrákban felismert alteritás gyakran maga is a konszenzusos kollektív hitből, a szociológiai értelemben vett „Tinkerbell-effektusból” fakad. A festészeten keresztül Félix ezért egy alapvetően kritikai viszonyulás ikonográfiáját igyekszik létrehozni, a digitalitás különféle történeti rétegeit megidézve és átformálva. A festészet tétje számára így nem csupán a médium önreflektív felülvizsgálata, hanem annak elemzése is, hogy meddig terhelhető, milyen törésteszteken keresztül képes újraértelmezni saját lehetőségeit és korlátait.

Süge Réka alkotói gyakorlatáról

„A te életedről ki írt zenét? Inkább Beton.Hofi csapongó melankóliája vagy gyuris visszahúzódó hedonizmusa jellemez?” – szegezi nekünk a kérdést Süge Réka festőművész. „Inkább femme-fatale-smokey-fox-eye-dark-feminine energiád van, vagy kényelmesebb a downtown-autumn girl, a no-makeup-makeup és a soft grunge hálózatában keringeni?” Az esztétikai elköteleződések és azonosulások tisztázásához újabb és újabb kérdéseket kell megválaszolnunk. „Te kislánykorodban pónirózsaszín voltál, vagy Littlest Pet Shop-os pasztell lila?” Réka szerint mindezt nem is kell túlmagyarázni: egyértelmű, mindenki tudja, miről van szó, hiszen a megszólított nézőnek is pontosan ugyanezeket a kategóriákat kínálja az algoritmus. Az a.e.s.t.h.e.t.i.c. és -core kategóriák mögött azonban valami régebbi és egyszerűbb vágy is felsejlik: tartozni valahová, felismerni egymásban valamit, amiről nem kell külön magyarázkodni. Réka festményein a popkulturális referenciák éppen ezért nem puszta díszítőelemekként jelennek meg. Egymásra rakódnak, összeakadnak, és fokozatosan egyfajta ismerős és mégis kiismerhetetlen nyelvvé állnak össze. Innen nézve a festészet is egyfajta kapcsolódási kísérletté válik. A képekben felhalmozott figurák, zenészek, divatok, játékok és internetes esztétikák egyszerre működnek személyes emlékként és közös hivatkozási pontként. „…ha érted, mit ábrázolok, ha te is ott voltál az interneten 2018-ban, mint én, már gyakorlatilag lelki társak vagyunk.”

A fenti szövegek gerincét az alkotók statementje adta, a végleges szöveg pedig velük együttműködésben, Tayler Patrick közreműködésével alakult ki.