Sorry for the missing translation! The uploader didn't provide an English description.
Víg Társalgó
2025-04-04T17:00:00.000Z
A Víg Szalon a Vígszínház legújabb játszóhelye, egy meghitt, szalon hangulatú találkozási pont a színház művészei és közönsége számára, mely a Vígszínház kulturális témájú beszélgetéseinek is otthont ad.
A Víg Társalgó beszélgetés sorozat egyik célja az adott téma körbejárásán túl, hogy olyan elismert színházi alkotókat és szakembereket ültessünk egy asztalhoz, akiket a közönség ritkán láthat együtt.
Április 4-én Halász Judit életútját ismerhetik meg.
Szinte hihetetlen, de 2025 májusában lesz 60 éve, hogy Halász Judit a Vígszínház színpadára lépett Csiky Gergely Az udvari kalap című darabjában. Várkonyi Zoltán rendezésében a partnerei voltak Sulyok Mária, Csákányi László, Harkányi Endre, Bilicsi Tivadar és Tomanek Nándor. Az első előadás után felejthetetlen alakítások sora következett nemcsak a Vígszínházban, de a mozivásznon is, hiszen sorra forgatta a jobbnál jobb tévé- és nagyjátékfilmeket, a legjobb rendezőkkel, fantasztikus partnerekkel. A színház és a film mellett pedig már nagyon korán megjelent az életében a zene: több mint 50 éve tartotta élete első koncertjét, és azóta generációk nőttek fel az ő dalain.
Ikon, legenda és példakép – sok ezer előadással és szinte ugyanannyi koncerttel a háta mögött Halász Judit ma is fiatalokat megszégyenítő energiával, odaadással, lelkesedéssel és kíváncsisággal dolgozik. Látható a Pinokkióban, Az ember, aki elvesztette az időt című előadásban és a legfrissebb nagyszínpadi bemutatónkban, a Büszkeség és balítéletben is.
A Víg Társalgóban közelebbről is megismerhetik őt, beszélgetőtársa pedig Sztankay Ádám lesz.

Apr
04
Schedule
Színlap és jegyvásárlás: https://www.vigszinhaz.hu/Vig_Tarsalgo
A beszélgetések hossza 90 perc, a programról készül egy szerkesztett felvétel is, amit felteszünk a Youtube csatornánkra.
Szeretnénk felhívni vendégeink figyelmét, hogy a Víg Szalon NEM akadálymentesített helyszín!
Location
Vígszínház
The Vígszínház is one of the most historic and popular theatres in Budapest. Its three venues (the Main Stage, the House Stage Studio and Chamber, the Pest Theatre) have a total of more than 1700 seats. The theatre is also known as the cradle of modern Hungarian bourgeois drama, with famous authors such as Jenő Heltai, Sándor Bródy, Dezső Szomory, Menyhért Lengyel, Ernő Szép, Sándor Hunyady, Ferenc Herczeg, and others. In the 21st century, the majority of the world's theatres with large auditoriums have lost a good part of their audience. Despite this trend, the premieres of the Vígszínház are successful, and its performances are well attended. The theatre is located on the Újlipótváros side of Szent István körút in Budapest.
Similar Events
Telekom Spots is an open event listing platform where anyone can upload their own events for free. Telekom is not the organizer or sponsor of the events, unless explicitly stated for a specific event.



















