KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ - Tüű Zsombor: Menetrend szerinti tévelygés

2024-05-28T17:00:00.000Z

Az országban barangolva feltűnt, hogy helyenként az utak mentén furcsa épületszerű képződmények törik meg a tájképet. ...

May
28

Program

A nem annyira jómódú települések közelében pedig mintha megállt volna az idő ezekben a távolsági buszmegállókban. Úgy árválkodnak az út szélén mint egy ottfelejtett kabát ami várja, hogy a tulajdonosa majd visszamegy érte, de a ő már rég el is felejtette, hogy valaha volt egy ilyen ruhadarabja. Nem foglalkozik velük senki, csak az erózió éli ki rajtuk művészi hajlamait, néha a minimalistánál is minimalistább „műalkotássá” varázsolva őket.

Megtetszettek ezek „műtárgyak”, amik akár egy letűnt kor relikviáiként is tekinthetők, egy olyan koré amiben sokkal nagyobb szerepük volt az emberek utazásánál. Még mindig sokaknak ez jelenti egy-egy utazás kezdetét és végét és egyre több helyen már le is cserélték őket modernebb változatokra.

Számomra az öreg, sokat megélt, karakteresek darabok voltak érdekesek. Annyira, hogy úgy érezetem megérdemelnek egy „portré” sorozatot.

Az eseményen Johnny Drama fogja biztosítani a megfelelő zenei aláfestést.

Johnnny Drama

https://www.mixcloud.com/dj_johnny_drama/stream/

Helyszín

MANYI

Se nem foglaltház, se nem romkocsma, de mindenképpen olyan közösségi tér és kultúrgócpont, ami olyan egykori történelmi helyek hagyományát viszi tovább, mint a Kultiplex vagy a West Balkán.

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.