KÖNYVBEMUTATÓ // INDIÁNOK LESZÜNK!
A könyvet Jász Attila költő verse és Dr. Fried István irodalomtörténész ajánlása jegyzi:
Hisz indiánok vagyunk mind a nap alatt,
mindegy, hogy fejünkön tolldísz van vagy kalap.
Mindegy, hogy egyszer, meg hol voltunk, vagy hol nem,
indiánok vagyunk mégis mind odabenn.
Jász Attila / Csendes Toll

Program
„A vadőr még azok közé a kevesek közé tartozik, akiknek saját történeteik vannak. Füvekről, virágokról, fákról, erdőről és az erdőknek vadjairól, akiket a nyomuló ember mind szűkebb helyekre szorít. A vadőr négy generáció tapasztalatát, tudását és természetszeretetét közvetíti, csöndesen bölcs szavakkal próbálja meggyőzni a hozzáfordulókat, hogy ápolják az erdőt, mert ápolásra szorul, s ha pusztítják, önmaguk ellen cselekszenek, hagyják a vadakat, éljék a maguk életét, tartsák meg a természetben kialakult, kinek-kinek a létezés lehetőségeit biztosító rendet. Murányi Sándor Olivér nemcsak azért társult a vadőrrel, hogy történeteiről faggassa, vagy hogy elkísérje erdőt fürkésző foglalatosságaiban, hogy segítse az állatok gondozásában, hanem azért, hogy példáján mutathassa meg: ember és természet között megőrizhető a harmónia.”
Fried István
A szerző beszélgetőtársai Dr. Fried István irodalomtörténész, Márton László író és a könyv főszereplője, Pál Ágoston vadőr. Az esemény házigazdája Finta László. A kötet a helyszínen kedvezményesen megvásárolható, az író dedikálja. Mindenkit szeretettel várnak.
A belépés díjtalan (de minden támogatást köszönettel fogadunk).
Nyitott Műhely
A Nyitott Műhely finom hely, sokféle ember tudja magát ott jól érezni, vagyis van, ami ritka és nehéz megteremteni, a helynek szelleme. Ez a szellem, szellemiség nekem nagyon rokonszenves, mert egyszerre jelenti azt, hogy engem érdeklő műsorok vannak, valamint hogy az időnként fölbukkanó pörkölt is rendben. És hogy jó valószínűséggel olyan emberekkel találkozhatom ott, akiknek örülök, és még az sem kizárt, hogy ők nekem. Ritka Budapesten az ilyen nyilvános (nyitott) tér.



















