Alkonyattól pirkadatig
A Zene Háza új, exkluzív sorozata folytatódik a Hangdómban, az Alkonyattól Pirkadatig második felvonásában ismét várjuk a vállalkozóbb kedvű vendégeinket egy egész estés audiovizuális utazásra. A nap-éj egyenlőségek, illetve napfordulók időpontjaihoz igazodva évente négyszer éjszakára is megnyílik a Hangdóm kapuja egy maratoni meditatív élményre. A matracokon fekvő közönségnek lehetősége nyílik, hogy a Hangdóm adta technikai adottságokat – a hang és vizuális elemek térbeli mozgását – kihasználva, megtapasztalják a relaxáció, illetve az alvás különböző fázisait. Az exkluzív élményt ígérő program késő este indul és hajnalig tart.

Program
A sorozat második epizódja egyben az Immerzum: Lucidia előadás következő bemutatója is. Halász Péter fúziós produkciója ötvözi a Sleep Sonic és az Immerzum: S’LISTEN koncepcióit egyedi élő térhang- és vizuális megoldásokkal. Péter több, mint 10 éve foglalkozik alvás, meditáció illetve belső utazást segítő különleges zenei és képi tartalmakkal. Intuitív kezdeményezésként indult a londoni egyetemi tanulmányai alatt, hogy felülkerekedjen a közös lakásokban uralkodó hangzavaron, majd az évek során fokozatosan jelentős érdeklődéssé és szenvedéllyé nőtte ki magát. A tapasztalaton és tudományos ismereteken egyaránt alapuló téma személyes projektjének, a Sepia Sound Studionak egyik vezető aspektusává vált.
Magyar Zene Háza
Kiállítás – Koncert – Beavatás A Magyar Zene Háza nem egy hagyományos múzeum vagy koncertterem. Három vállalt feladatán keresztül - múzeum, oktatás és előadóművészet – a látogatók aktív bevonásával hozza közelebb a zenét az érdeklődők számára. Gyermekközpontú szemléletével, zenepedagógiai programkínálatával izgalmas zenei birodalmat teremt. Az összetett zenei kínálatot a Sou Fujimoto japán sztárépítész által tervezett épület három szintje is támogatja. A föld alatti térben egy állandó és egy időszaki kiállító tér átfogó zenetörténeti sétáknak ad helyet. A park szintjén kialakított Koncert- és Előadóterem élőzenei programok, koncertek és workshopok szervezésére ad lehetőséget, míg a tó melletti szabadtéri kerthelyiségben baráti beszélgetések mellett élvezhetjük a szabadtéri színpad koncertjeit, előadásait. Az épület emeleti szintje az elmélyüléshez, a tanuláshoz kínál zenepedagógiai termeket.