Program
„Ahogyan letűnt, mitikus világok tartalmairól, az öröktől fogva létező Rendről, mely a szellemi világban gyökerezik, tudósít bennünket az absztrakt formavilág a szobrászatban, ugyanígy a zenében is jelen van a nyelv előtti, gondolat előtti, a szellemivel közvetlenül összekapcsolódott világ.
A zene is és az absztrakt szobrászat is közvetíti ezt az érzékfeletti világból, az ősforrásból közvetlenül megragadható és átélhető valóságot, azt, amelyből a teremtett világegyetem áll, amik tulajdonképpen és mindenekfelett vagyunk lehámozva magunkról az anyag rétegét, az értelem rétegét, az érzelem rétegét.
Mi itt és most, 2025-ben Európa közepén, a 3. világháború kellős közepén, mely a szellemi világban zajlik, az üvegszobrászat és a zene eszközével megszólalunk az eleven, ősi nyelven, mely eljut félelmen és hazugságon túl embertől emberig, fényt gyújt a lélek homályában.
Számomra az üvegszobrászat is egyfajta zene: az élet öröméből fakadó, közvetlen kapcsolódás az emberfeletti világhoz. Ez örömem forrása, de dolgom más: szolgálni, segíteni és adni, ahol és amit tudok. E kettőn kívül más nem nagyon érdekel már.” Farkas Zsófia
A kiállítás címe Weöres Sándor: Örök pillanat című verséből származik.
Látogatható 2025. március 7-ig hétköznapokon 10-18 óra között a rendezvények függvényében.
Helyszín
B32 Galéria és Kultúrtér
Újbuda kulturális életének középpontjában, a pezsgő Bartók Béla úton a B32 Galéria és Kultúrtér gondosan válogatott, folyamatosan bővülő színházi repertoárral, koncertekkel és zenei izgalmakkal, havonta változó kiállításokkal igazodási pontot jelent a kortárs művészeti életben - minden korosztálynak tartogatva felfedezni- és átélnivalót.
Kapcsolódó események
A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.


















