Heavy Brains, Moszkvatér
Egy éve jelent meg a második nagylemezünk, ami meghatározta a tavalyi évünket.
Tavaly év elején az Akváriumban lett bemutatva az új éra és, hogy megadjuk a keretes szerkezetű romantikáját a dolgoknak úgy döntöttünk, hogy az előző évet lezárva, utat engedünk valami bennünk lévő újdonságnak, melynek helyszíne szintén az Akváriumban lesz, de már annak a Kishalljában.

Program
A Heavy Brains első mérföldköve a 2021-ben megjelent 10 dalos ’Strapped Wings’ című nagylemeze volt. A zenekar 2022-ben megnyerte az Öröm a Zene fődíját, majd 2023-ben NKA induló előadói támogatottak lettek.
2024. januárjában megjelent a srácok II. nagylemeze ’Tanult Módszerek’ címmel, melynek lemezbemutatója az Akvárium Klubban teltházas lett. Ezt követően körbeturnézták az országot és záró koncertet a Budapest Parkban adták. Jelenleg új lemezükön dolgoznak. A zenekar stílusát főként az alternatív – synth/pop-rock vonal határozza meg.
Vendég zenekar:
* M O S Z K V A T É R:
A moszkvatér egy fiatal, energikus alternatív blues-rock zenekar, amely lendületes dalaival és erőteljes, őszinte szövegeivel ragadja magával a közönséget. Zenéjük különleges módon ötvözi az alternatív rock műfaját a blues-rock energiáival, ezzel egyedi, intenzív hangzást teremtve.
Akvárium
Mint magukról írják, Budapest legfrekventáltabb rendezvényhelyszíne, ami egyben multifunkcionális is. Jó díjátadózni, kávézni és legfőképpen koncertezni is, a műfajokon átívelő szelekció miatt biztosan.