Lakásszínház // Halász Rita: Mély Levegő

2025-07-24T18:30:00.000Z

Lakásszínház // Halász Rita: Mély Levegő

Pálos Hanna előadásában

Talán mindenki életében eljön az a pont, amikor legszívesebben visszaköltözne a gyerekszobájába és végignézné élete legfontosabb döntéseit. Az előadás főszereplője, a kisgyerekes, képzőművész Vera arra keresi a választ, hogy miért úgy történtek vele a dolgok, ahogy. Az előadás egy válás története, de annál még sokkal több. Szó van benne elnémulásról és szembenézésről, emlékekről, lazaságról, hóhullásról és kánikuláról, de legfőképpen az önmagunkhoz való hazatalálásról.

Halász Rita Mély levegő című első regényével elnyerte a 2021-es Margó-díjat, és ugyanabban az évben a Libri Irodalmi Díj 10 legjobb könyvet tartalmazó listájára is felkerült.

Pálos Hanna színművész, a budapesti Katona József Színház tagja jelentős szerepek nagyszínpadi megformálása után most egy sokkal intimebb, személyesebb és közvetlenebb produkcióban látható.

Jul
24

Program

//

Előadja: Pálos Hanna

Nagybőgőn közreműködik: Csizmás András

Szerző: Halász Rita

Látvány: Keresztesova Veronika

Dramaturg: Zsigó Anna

Asszisztens: Dicső Dorka

Producer: Orlai Tibor

Fotó: Horváth Judit

//

Előadás hossza: 1 óra 30 perc (egy részben)

Az előadás az Orlai Produkciós Iroda együttműködésével valósul meg.

Jegyeket a helyszínen lehet venni. Ajánlott adomány: 6000 Ft

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.