Kikeltető 2023 Záróbuli
Áprilisban egymás után háromszor töltötte meg a közönség a Gólyát, ahol az ország legfrissebb tehetségei mutathatták meg magukat, május 27-én pedig a Turbinában, két színpadon egymást követve lépnek fel a shortlisten szereplő előadók, és olyanok is akiket előző szezonokból ismerhetünk.

Program
Visszatér a Gólyás Klubestekről az oldschool-newschool magyar rap új királynője, Sisi, a jazzes hip-hopban utazó Lighghty, az eddigi legnézetteb koncertvideót magáénak tudó Lenkke_, az újhullámos r’n’b-t meghonosító Kollár Dea, a kiváló debreceni posztpunk Lakótelep, Juhász Zoli, aki szerint az élet gyönyörű, valamint Mádava is, akinek a szólóprojektjére a Jazzboiz ugrott be háttérzenekarnak.
Az első Zeneházás performansza után itt debütál élőben WeAreGloria koncertszettje, valamint most láthatjátok először Kikeltetőn a Rancheros Melancholic-ot és a 313-at.
Velünk lesz a tavalyi évből Hegedűs Józsi és a Sophie M is, az afteren pedig LATO után a shortlistes Pepee és Dominimal, és barátaik, VVCsabberkick és Granato foglalják be a kistermet.
JEGYEK:
Early-bird - 3000FT
E̶l̶ő̶v̶é̶t̶e̶l̶e̶s̶ ̶-̶ ̶3̶5̶0̶0̶F̶T̶ - hamarosan
Támogatói - 10.000FT
https://tixa.hu/kikelteto-2023
A Kikeltető összehozza a fiatal zenészeket egymással és a legrelevánsabb szakmabeliekkel, bemutatja őket a nagyközönségének és segít nekik megtalálni a legjobb utat a karrierjük beindításához.
https://kikelteto.keretblog.hu
A Kikeltető szakmai partnere a WMMD.
Turbina Kulturális Központ
A Turbina Kulturális Központ egy háztömbnyi, sokszínű rendezvényhelyszín a 8. kerület szívében. A rendszeres zenés események mellett elcsíphetünk itt kiállításokat és színházi előadásokat is.



















