Program
Amikor az egyikük megszületett, a másik már nem élt. Most mégis egy képen szerepelnek. A kiállításon 20. századi budapesti fotók találkoznak ugyanott készült mai párjukkal. Közben a tejboltból Souvenir Outlet lett, a papírírószerből Bor Boutique, házakat lebontottak, másokra még egy emeletet építettek. Maradtak azért épületek, amik mozdulatlanul állva mindezt végignézték, és megmaradt az utca, ahol mi is járunk-kelünk.
A kiállítást megnyitja: Morcsányi Elza
Főfotó
Minden ami fotó. A Főfoto a magyar kortárs és klasszikus fotográfiával foglalkozó galéria, kávézó, és fotóbolt. Olyan hely, amilyen ezelőtt még nem létezett Budapesten. Tartanak itt jógaórát, kiállítást, vásárt és zárt körű rendezvényeket is.
Hely, ahol minden a fotózásról szól, a berendezéstől a kiszolgálásig. Üzletünk, a Főfoto hamar kultikus szigetté vált. Rövid időt elég eltölteni a falai között, hogy rabul ejtsen. A belső kialakításnál hagyományos gondolatokat kevertünk kortárs megoldásokkal, és helyenként vidám ötletekkel. Felismertük, hogy fotózás rajongói az eddig megszokott mintáknál többet akarnak. Nem trendek után loholunk, hanem megpróbáljuk mutatni az irányt.
A Főfoto titka, hogy bár látszólag időtlen idők óta itt van a Baross utcában, a belső friss és korszerű, elég elegáns ahhoz, hogy különleges események színhelye legyen.


















