Gereben Zita

2025-05-14T18:00:00.000Z

Gereben Zita és zenekarának eklektikus műsorában a dalok egyaránt hordozzák az R’n’B, a pop, a blues és természetesen a jazz stílusjegyeit. A hazai könnyűzenei élet kiemelkedő énekes-dalszerzője 2009-ben alapította saját zenekarát; eddig három sikeres nagylemezt jelentettek meg, saját szerzeményekkel. Az első jazzlemezüket követően (Ready for the sun) megjelent a második, Our Places című album, amelynek populárisabb hangvétele tovább növelte a zenekar rajongótáborát, a harmadik, Az én fesztiválom elnevezésű album pedig magyar nyelvű dalokkal lepte meg a hallgatóságot. Negyedik lemezük őszre várható, amelyből már most is hallhatunk ízelítőt.

A sokoldalú énekesnő számos hazai formációval dolgozott együtt: tagja volt az Emil.RuleZ! zenekarnak, a Gringo Sztárnak, valamint közreműködött a Modern Art Orchestra, a Transform Quintet, a Random Trip és a Nagy János Trió produkcióiban. Mindezek mellett a mozifilmek világába is tett kiruccanásokat, olyan betétdalokkal és kisebb szerepekkel, mint például a Boldog születésnapot, a Magyar vándor és a Majdnem szűz. A Gereben Zita Zenekar a hazai szcéna elismert és tehetséges muzsikusaiból áll. A rendkívül összeszokott csapat bátran nyúl a legkülönfélébb zenei stílusokhoz, amelyekből egyedi hangzást alakít ki, és lendületes, szórakoztató estjeiken nagy szerephez jut az improvizáció szabadsága is.

May
14

Program

Gereben Zita - ének

Horváth „Tojás” Gábor - zongora

Tury Krisztián - gitár

Bartók Vince - basszusgitár

Hidász Tamás - dob

Helyszín

Opus Jazz Club

Izgalmas európai jazzkoncertek és remek ételek Budapest szívében

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.